Panoráma - 2021. február 15., Hétfő
#Petőfi Sándor mellszobra #Haraszti #rongálás #bűncselekmény

Megrongálták Petőfi Sándor horvátországi mellszobrát

Megrongálták Petőfi Sándor horvátországi mellszobrát

(Fotó: képesújság.com)

Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra megrongálták Petőfi Sándornak a kelet-szlavóniai Harasztiban lévő, egyetlen horvátországi kültéri mellszobrát – közölte Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke az MTI-vel.

A bronzból készült mű Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotása. Az alkotást közadományokból állították az egyház kezdeményezésére, és 2014. március 15-én avatták fel Haraszti főterén.

A püspök elmondta:

nem tudják, hogy a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták-e meg eltulajdonítani, és tettüket anyagi haszonszerzés motiválta, vagy magyarellenes cselekedetről van szó, de a felháborodás óriási.

„Az így is gyenge lábakon álló haraszti magyar identitás most a földön hever” – fogalmazott, utalva arra, hogy a szobor a talpazatról ledöntve, arccal a földre dőlt.

A HRKKE felszólította a rendőrséget, hogy mihamarabb kerítse kézre a bűncselekmény elkövetői.

(Forrás: hirado.hu)

 

Még érdekes lehet ...


2023. június 21., Szerda

Magyar katonai helikopter tragédiája Horvátországban

Kötelességteljesítés közben hősi halált haltak magyar katonák - számolt be a szomorú hírről a Honvédelmi Minisztérium közösségi oldalán.


2023. február 23., Csütörtök

Szinte porzik a csatorna a velencei gondolák alatt

Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.


2023. február 19., Vasárnap

Vannak csodák!

Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.


2023. február 14., Kedd

Újabb közepes erősségű földrengés volt Romániában (videóval)

Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.


2023. február 13., Hétfő

Mi történik itt? Románia után Horvátországban is földrengés volt

Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.


2023. február 09., Csütörtök

27 túlélőt mentettek ki eddig a magyar mentőalakulatok

A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.


2023. február 07., Kedd

Magyarország az elsők között ajánlotta fel segítségét a katasztrófa sújtotta Törökországnak

A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló 55 fős csapat munkáját két keresőkutya is segíti. 


2023. február 06., Hétfő

Ismét látták a gyanús léggömböt, ezúttal Kolumbia fölött

Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett.


2023. február 04., Szombat

Farkasok tűntek fel a vadkamerák előtt a Plitvicei-tavaknál

Öt szürke farkas masírozott el a hóban a horvátországi nemzeti park kameracsapdája előtt.


2023. január 05., Csütörtök

Putyin fegyvernyugvást rendelt el az ortodox karácsony idejére

Putyin arra utasította az orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán vezessen be fegyvernyugvást január 6-án déltől január 7-én éjfélig az ortodox karácsony alkalmából.

#Nagykanizsa

Elcsíptünk egy telefonbeszélgetést

Elcsíptünk egy telefonbeszélgetést

2023. december 06. - Érdekes

Havat hozott a Mikulás

Havat hozott a Mikulás

2023. december 06. - Érdekes

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

Stratégia, gyakorlatiasság, felelősségvállalás

2023. december 04. - Vélemények

Összeomlik a civilizációnk?

Összeomlik a civilizációnk?

2023. december 02. - Kanizsa

A sikertelenség az ÉVE bélyege

A sikertelenség az ÉVE bélyege

2023. december 01. - Kanizsa

A kormány kikéri az emberek véleményét

A kormány kikéri az emberek véleményét

2023. november 30. - Kanizsa

Testi és lelki „mankó”

Testi és lelki „mankó”

2023. november 30. - Érdekes

Az iskoláig aszfaltoztak

Az iskoláig aszfaltoztak

2023. november 28. - Kanizsa

+