Illusztráció, a kép forrása: bostonglobe.com)
Magyarországon nem találkoztunk még ilyennel, külföldön viszont divatja van.
A szicíliai Castelbouno városkában 2007-ben kezdődött a „kísérlet”, ahol szamarak vontatták a kocsikat. így a korábban szkeptikus lakosság is az ügy mellé állt.
Franciaországban – főleg történelmi kisvárosokban, ahol nagyon szűkek az utcák és a kukáskocsik állandó forgalmi fennakadást okoztak – 2010-től valóságos mozgalommá fejlődött a háztartási szemét lovas szekerekkel történő szállítása.
Akadt olyan település, ahol a helyi önkormányzat eladta a járműveket, és azok árából vett lovakat és szekereket. A statisztikák szerint a gallok földjén is lényegesen kevesebbe kerül a hulladék elszállítása, mióta a lovak vontatta kocsikra pakolják a szemetet.
Néhány városkában vagy a településszerkezet, a lovak alkalmatlansága vagy a kocsivezetők felkészületlensége miatt nem vált be az újítás. Szakértők szerint ez a szemétszállítási rendszer a szűk utcákkal rendelkező, laposabb, kisebb helyeken működik, ahol 20 km-es körnél nem kell nagyobbat bejárnia egy-egy kocsinak.
(Forrás: sokszinuvidek.hu)
Még a nyugat-európai nem baráti hírközlők többsége is óriási diplomáciai sikerként értékeli Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját.
Orbán Viktor szerint a cél most egy új magyar–amerikai aranykor megteremtése, és a két ország közötti együttműködés elmélyítése.
Nagykanizsa testvérvárosa, Rozs Anna Júlia versenyzője Vajkkal hódította meg Szilvásváradot.
A kormányfő bejelentette: aláírásgyűjtés indulhat Magyarországon Brüsszel háborús tervei ellen.
Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója Facebook-posztban emlékezett meg a természetvédelem ikonjáról.
Horvátországban új zöldség-gyümölcs logisztikai központ épül a magyar határ közelében.
Egy teljes kistérséget lefedő infrastruktúrafejlesztésen dolgozik a SZABADICS Románia és a SZABADICS Építőipari Zrt. konzorciuma.
Donald Trump egy augusztus 22-i interjúban „néhány hetes” mozgásteret adott Putyinnak a válaszra.
A Magyarországi Református Egyház kérése minden magyarhoz.
Hiába kísérgették az európai vezetők testőrként Zelenszkijt, semmit nem értek el Trump-nál.
A látogatást az ukrán elnök a Telegramon jelentette be, az amerikai elnökkel való telefonos egyeztetése után.
Régóta várt a világ Trump és Putyin történelmi találkozójára. A két elnök több mint három órán át tárgyalt a háború lezárásáról.