Szimat nyomozó

Illusztráció (A kép forrása: Unsplash)

A SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzött emberek használt zoknijainak segítségével kiképzett kutyákkal szagoltatnák ki a fertőzötteket a repülőtereken és a nagy tömegeket vonzó helyeken Nagy-Britanniában.

A párban dolgozó kutyák mindössze fél óra alatt képesek átvizsgálni egy repülő több száz leszálló utasát, 94,3 százalékos pontossággal kiszűrve a fertőzötteket.

A korai fázisban lévő tanulmány a nagyközönség és egészségügyi dolgozók által felajánlott használt zoknikból és pólókból kinyert csaknem 3500 szagmintára épült.

A hétfőn közölt eredmények szerint

a kutyák képesek voltak kiszagolni a tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató, valamint a Nagy-Britanniában tavaly év végén felbukkanó mutáns variáns által okozott COVID-19 eseteket is.

A projektet vezető James Logan, a Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének (LSHTM) specialistája szerint a kutyák alkalmazásának legfőbb előnye az egyéb szűrőmódszerekhez képest, hogy hihetetlen gyorsasággal és nagy pontossággal dolgoznak nagy embertömegekben.

A tanulmányba bevont kutyákat több héten át képezték koronavírussal fertőzött, valamint egészséges emberektől származó szagminták segítségével.

A tesztek során legjobban teljesítő ebek 94,3 százalékos pontossággal azonosították a fertőzöttek szagmintáit (ami a hamis negatív tesztek alacsony kockázatát jelenti) és 92 százalékos pontossággal szűrték ki a nem fertőzötteket

(ami pedig a hamis pozitív tesztek alacsony kockázatát jelenti).

Független szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az eredményeket valós élethelyzetekben is reprodukálni kell.

Finnországban, Németországban, Chilében és más országokban is zajlanak kísérleti projektek a koronavírus kiszagolására kiképzett kutyák bevetésére a repülőtereken.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. április 12., Vasárnap

Euronews-vélemény: Orbán győzelme az uniós erőegyensúly szempontjából is kedvező lehet

Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.


2026. április 07., Kedd

Magyarországra érkezett J. D. Vance – erősödő politikai és gazdasági kapcsolatok

A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.


2026. április 03., Péntek

Hivatalos: ekkor érkezik Magyarországra az amerikai alelnök

J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.


2026. március 29., Vasárnap

Ukrán drónok csapódtak be egy NATO-tagállam területén, de ezt is megmagyarázzák

Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.


Ukrán fekete pénzek és titkosszolgálati szálak

Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.


2026. március 20., Péntek

Elhunyt Chuck Norris – 86 éves volt a legendás akciósztár

A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.


2026. március 19., Csütörtök

Orbán Viktor Brüsszelből: Tartjuk a pozíciónkat +VIDEÓ

Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.


2026. március 16., Hétfő

Barátság-vezeték: Zelenszkij beismerése

Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.


2026. március 11., Szerda

A figyelmeztető horvát példa: migránsközpont épülhet egy volt katonai bázison

A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.


2026. március 09., Hétfő

Brüsszel már eldöntötte? A kérdés csak az, hogy a magyarok is így akarnak-e szavazni...

A zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapod


2026. március 06., Péntek

Tarjányi Péter: Van egy határ, amit háború idején sem lehet átlépni

Hangsúlyozta, hogy egy ország elnöke nem beszélhet ilyen módon egy másik állam miniszterelnökéről.

+