Petrinjában még most is láthatók a tavalyi földrengés nyomai (Forrás: Supergenijalac/shutterstock.com)
Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - adja hírül az MTI.
Az európai földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a 4,7-es erejű földmozgás éjfél után két órával történt, központja 48 kilométerre volt Zágrábtól, Petrinja és Sziszek közelében, tíz kilométeres mélységben. A nap folyamán több, kisebb erejű utórengés is volt, károkról egyelőre nem érkeztek hírek.
Ugyanezt a térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű - földrengés rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések. Több mint 35 ezer épületben keletkeztek károk. A horvát kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.
(Forrás: travelo.hu)
Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.
Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.
Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.
Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.
A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.
A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló 55 fős csapat munkáját két keresőkutya is segíti.
Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett.
Öt szürke farkas masírozott el a hóban a horvátországi nemzeti park kameracsapdája előtt.
Putyin arra utasította az orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán vezessen be fegyvernyugvást január 6-án déltől január 7-én éjfélig az ortodox karácsony alkalmából.
Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.