(A kép forrása: croatiaweek.com)
Egy kisebb meteorit hullott szét a horvátországi Fiume (Rijeka) felett, adta hírül a horvát meteoritfigyelő hálózat (HMM) szerdán.
Az eset augusztus 14-re virradóra történt, de a HMM csak most számolt be róla. A horvát és a nemzetközi sajtóban több képet is közzétettek a meteoritról és a villanásról. Több kamera is felvette a tűzgömböt, ahogy hajnali 4 óra után pár perccel 92,7 kilométer magasan megjelenik, majd másodpercenként 13 kilométeres sebességgel süvít át a Föld légkörén, nyolc másodperccel később pedig, 23,2 kilométer magasan nagy villanással széthullik.
Dorian Bozicevic, a HMM titkára szerint a tűzgömb a legnagyobb villanáskor éppen Fiume fölött volt, és úgy ragyogott, mint a telihold. A környező országok meteoritfigyelő kamerái is felvették a jelenséget, Szlovéniában és Olaszországban, de Prágában, 530 kilométerrel messzebb is észlelték - tette hozzá.
Damir Segon, a meteoritfigyelő hálózat koordinátora elmondta: a számítások szerint egy körülbelül 150 grammos meteoritdarab valahol délkeletre Fiumétől, a hegyekben zuhanhatott le, járhatatlan és veszélyes területen, ezért nem indulnak a keresésére. Hozzátette: idén ez volt a második meteorithullás, amelyet észleltek.
(Forrás: MTI)
Lehetetlenné vált a gondolák, vízitaxik, mentőhajók közlekedése.
Egy napig küzdöttek Ali életéért a magyarok, most örömteli hírek érkeztek róla.
Szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg.
Mindkét mai földmozgás relatíve közel volt a magyar határhoz.
A külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása.
A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló 55 fős csapat munkáját két keresőkutya is segíti.
Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett.
Öt szürke farkas masírozott el a hóban a horvátországi nemzeti park kameracsapdája előtt.
Putyin arra utasította az orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán vezessen be fegyvernyugvást január 6-án déltől január 7-én éjfélig az ortodox karácsony alkalmából.
Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.