Panoráma - 2022. április 27., Szerda
#gáz #gázszállítás #gázvezeték #Oroszország #Lengyelország #Ukrajna #háború #gazdaság

Oroszország leállította a gázszállítást Lengyelországba

Oroszország leállította a gázszállítást Lengyelországba

Illusztráció (A kép forrása: Getty Images)

Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda 8.00 órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba a Jamal-Európa gázvezetéken – közölte kedden a PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat.

A lengyel cég bejelentette, hogy lépéseket fog tenni, hogy helyreálljon a Jamal-szerződés alapján biztosított orosz gázszállítás. Hangsúlyozta, hogy szerződésszegésnek tekinti a gázszállítás felfüggesztését, s ennek alapján jogában áll kártérítést követelni.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélését követően azt állította, hogy a Gazprom megfenyegette Lengyelországot, hogy leállítja a gázszállításokat. Morawiecki felvetette, hogy Moszkva esetleg így akarja zsarolni Varsót.

A lengyel kormányfő ugyanakkor kiemelte, hogy országa már előre felkészült gázellátása diverzifikálására, így Lengyelország gazdasága nincs veszélyben.

Anna Moskwa lengyel környezetvédelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy Lengyelország energiaellátása biztosított. Mint mondta, a lengyelországi gáztározók feltöltöttsége 76 százalékos, de egyelőre nincs szükség arra, hogy a tartalékot megnyissák, s a lengyel fogyasztók gázellátását sem fogják korlátozni.

Piotr Naimski államtitkár, a lengyel kormány energiaügyi megbízottja pedig arról beszélt, hogy a Gazprom kieső szállítmányait más forrásokból fogják fedezni. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a Jamal-szerződés 2022 decemberében egyébként is lejárt volna.

A PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat a 2022 végén lejáró hosszú távú szerződés alapján közvetlenül a Gazprom orosz állami óriásvállalattól vásárolja a földgázt.

A Fehéroroszországon keresztül Lengyelországba tartó Jamal-Európa földgázvezetéken a gázáramlás szintje kedden magyar idő szerint 16.00 órakor már nulla kilowattóra (kWh) szinten állt, míg ugyanez az adat kedden kora reggel még 52 634 785 kWh/nap volt az Európai Unió (EU) földgázszállító vállalatait tömörítő hálózat adatai szerint.

Lengyelország már többször bejelentette, hogy nem fogadja el a Kreml követelését, hogy rubelben fizessen a földgázért a Moszkva által márciusban bejelentett új szabályok alapján.

Oroszország arra figyelmeztette Európát, hogy amennyiben nem hajlandó rubelben fizetni az orosz földgázért, a szállítások felfüggesztését vagy teljes leállítását kockáztatja.

A Kreml márciusban kiadott egy határozatot, amelyben azt javasolta, hogy az energiahordozókat vásárló vállalatok közvetlenül a Gazprombanknál nyissanak bankszámlát, fizessenek euróban vagy dollárban, amelyet Moszkvában rubelre váltanak át.

Az Európai Bizottság viszont azt tanácsolta, hogy az európai földgázvállalatok továbbra is abban a pénznemben fizessenek, amelyben a Gazprommal kötött szerződésben megállapodtak. Ezen szerződések 97 százaléka euróban vagy dollárban határozta meg a fizetési pénznemet.

Lengyelország kedden bejelentette, hogy 50 orosz oligarcha és vállalat, így a Gazprom is szerepel azon a szankciós listán, akik és amelyek újabb büntetőintézkedéssel, a többi között lengyelországi vagyonuk befagyasztásával sújthatók egy április elején elfogadott lengyel jogszabály alapján.

A lengyel szankciós törvény független az EU által közösen elfogadott büntetőintézkedésektől.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. július 15., Szerda

Mit jelent a Chat Control? Konzervatív lap szerint Brüsszel 2028-ig meghosszabbította a vitatott szabályozást

A konzervatív lap szerint eljárási trükkökkel tartották életben a Chat Control 1.0-t, miközben továbbra is napirenden van a még szigorúbb Chat Control 2.0.


2026. július 11., Szombat

Nemzetközi lapok is a kínos jelenettel foglalkoznak: Magyar Péter benézte a kézfogást

A nemzetközi lap szerint a videó gyorsan bejárta a közösségi médiát, ahol sokan úgy értékelték, hogy Donald Trump nyilvánosan figyelmen kívül hagyta Magyar Pétert.


2026. július 01., Szerda

Ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban? Egyre több a kérdés...

A nyomozás még tart, a tettes ismeretlen, de a háttérben több elmélet is felmerült. Egyes elemzők szerint a robbantás túlmutat egy egyszerű leszámoláson, és az orosz–ukrán titkosszolgálati árnyékháború újabb fejezete lehet.


2026. június 30., Kedd

Magyar Péter nagy sikerként beszélt a megállapodásról, közben újabb korlátozás érte a kárpátaljai magyar iskolákat

A Maszol.ro szerint az új ukrán körlevél ismét kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a 11 pontos megállapodás vállalásai mikor érvényesülnek a kárpátaljai magyarok mindennapjaiban.


Robert Fico odaszúrt Magyar Péternek a V4-csúcson? A legtöbben észre sem vették

A Tűzfal csoport szerint Fico burkoltan Magyar Péternek üzent, amikor felidézte azt az időszakot, „amikor a büntetőjoggal visszaéltek politikai célok miatt”, és embereket ok nélkül börtönöztek be.


2026. június 26., Péntek

Meredeken emelkedik az illegális migráció Szlovéniában, ismét erősítik a határvédelmet

Egyre nagyobb nyomás nehezedik Szlovéniára a balkáni migrációs útvonal miatt. Az idei év első öt hónapjában csaknem 40 százalékkal több illegális határátlépőt fogtak el, mint tavaly ilyenkor.


2026. június 18., Csütörtök

Migrációs paktum: kötelező szabályok, ezekre jobb, ha te is felkészülsz!

Az új szabályok szerint a tagállamoknak hasonló életkörülményeket kell biztosítaniuk a menedékkérők számára, függetlenül attól, hogy melyik országban nyújtják be kérelmüket. Az ellátás magában foglalja a lakhatást, az élelmezést, az egészségügyi és higié


2026. június 04., Csütörtök

Trianon sebe ma is velünk él, de az összetartozás ereje is

A békediktátum nem csupán földrajzi értelemben változtatta meg a Kárpát-medencét. Családokat szakított szét, gazdasági kapcsolatokat tört meg, és évszázadokon át együtt élő közösségeket választott el egymástól.


2026. június 03., Szerda

Ukrajna: a magyar kormány már nem vétóz

Magyar Péter nem sokáig bírt ellenállni a brüsszeli törekvéseknek. Mi jöhet még?


2026. május 29., Péntek

Magyar Péter óriásit blöffölt

Csupán arról egyezett meg von der Leyennel, hogy mit követelnek a támogatásokért cserébe. Szó sincs még utalásról.


Miről mondott le Magyar Péter a nekünk járó támogatásért cserébe?

Von der Leyen a migrációs paktum végrehajtásáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió minden tagállamában hasonló feltételek kialakítására törekednek, és ennek érdekében együtt kívánnak működni a magyar kormánnyal.


2026. május 24., Vasárnap

Zalai zarándokok is részt vettek a csíksomlyói búcsún +Képgaléria

Dr. Székely János püspök, a búcsú ünnepi szónoka szerint a szeretet országát nem lehet gyűlölettel, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni.

+