(A kép forrása: VG)
Az Oroszország által megszállt ukrán területeken szeptember 23-27. között tartanak népszavazást arról, melyik országhoz szeretnének csatlakozni. A referendumot Moszkván kívül senki nem ismeri el.
Az orosz erők a közelgő népszavazások miatt fokozták a lakosság terrorizálását és orosz útlevelekkel történő ellátását az általuk megszállt ukrajnai területeken – közölte az ukrán vezérkar csütörtök esti helyzetjelentésében.
Az ellenség Donyeck megye teljes megszállására, illetve a megszállt területek megtartására és az ukrán védelmi erők műveleteinek megzavarására összpontosítja erőfeszítéseit – fogalmazott a vezérkar. Hozzáfűzték, hogy az oroszok változatlanul csapásokat mérnek a polgári infrastruktúrára és lakóépületekre, ezáltal terrorizálva a polgári lakosságot.
A légi- és rakétacsapások veszélye továbbra is Ukrajna egész területére kiterjed.
A kijevi katonai vezetés információi szerint az oroszok Herszonban megerősítették az általuk alakított rendészeti szerveket, akiknek tagjai átvizsgálják a házakat, és pszichológiai nyomást gyakorolnak a helyi lakosokra. Herszon megye településein a megszálló hatóságok képviselői a humanitárius segélyek elosztásának ürügyén igyekeznek megszerezni a helyi lakosok személyes adatait. Folytatódik a választási bizottságok megalakítása is.
A luhanszki régióban található Sztarobelszk városában a szakadárok hatóságai megtiltották a helyi lakosoknak, hogy szeptember 23-27. között elhagyják a várost. A rendelkezésre álló információk szerint az oroszok fegyveres csoportokat hoznak létre, hogy azok végigjárják a házakat, és rákényszerítsék az embereket, hogy vegyenek részt a népszavazáson.
Ukrán vezérkari jelentések alapján Zaporizzsja megye megszállt területén a helyi lakosoknak pénzjutalmat és ajándék háztartási gépeket ígérnek a személyes adatok megadásáért és az orosz állampolgárság felvételéért.
Csütörtökön az orosz erők négy rakéta- és 17 légicsapást hajtottak végre és több mint 24-szer lőttek rakéta-sorozatvetőkkel katonai és polgári célpontokra Ukrajna területén. Több mint harminc település infrastruktúrája szenvedett kárt az ország keleti és déli részeiben, a megyeszékhelyek közül Mikolajiv és Zaporizzsja.
Az ukrán légierő az elmúlt napon tíz olyan területre mért csapást, ahol orosz katonák tartózkodtak, és két légvédelmi rakétarendszer állása ellen is csapást intéztek.
Ezenkívül az ukrán légvédelmi egységek megsemmisítettek két orosz drónt. Az ukrán rakétacsapatok és a tüzérség pedig négy orosz parancsnoki állomáson, két – haderő és katonai felszerelés állomásoztatását is szolgáló – koncentrációs területen, három légvédelmi állásban, egy tüzérségi állásban, valamint három lőszerraktárban okozott károkat.
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke csütörtök esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az előző nap fogolycserével kiszabadított ukránok közül sokakat csúnyán megkínoztak.
Mindenki másféle állapotban van. Vannak emberek, akik fizikailag többé-kevésbé normális állapotban vannak, kivéve a krónikus alultápláltságot. Vannak viszont, akiket nagyon kegyetlen kínzások értek. Sajnos, az utóbbiak aránya meglehetősen nagy azok közül, akiket visszakaptunk
– fogalmazott a tisztségviselő.
Hozzátette, hogy ez nagyban függött attól, hol tartották őket fogva. Több különböző intézményben voltak, egy részük Oroszországban, mások pedig a Donyec-medence megszállt területein. Arra nem tért ki, hogy mely területen kínozták meg a fogvatartottakat. Elmondta még, hogy a kiszabadult foglyok egy része jelenleg a csernyihivi régió egészségügyi intézményeiben van. A legtöbben kezelésre szorulnak, és valamennyien pszichológiai rehabilitációra.
(Forrás: VG)
Az írás kitér arra is, hogy a magyar választások legitimitásának megkérdőjelezése szerinte nem indokolt, hiszen a kormányfőt korábban is demokratikus választásokon erősítették meg.
A tárgyalásokon szó lesz többek között az energiapolitikáról, a gazdasági együttműködésről, a migrációról, valamint a nemzetközi biztonsági kérdésekről is.
J. D. Vance két napra, április 7-től 8-ig Magyarországra látogat, hogy támogatásáról biztosítsa az országgyűlési választásra készülő Orbán Viktor miniszterelnököt.
Meglepőek az incidenst valamilyen úton-módon az oroszokra kenő, megengedő, elnéző nyilatkozatok.
Súlyos vádak a Tisza Párt kampányfinanszírozása körül.
A szomorú hírt családja osztotta meg a sztár Facebook-profilján.
Feszült tárgyalások az olaj és az uniós hitel körül.
Az ukrán elnök gyakorlatilag beismerte: miatta nem kapunk olajat a Barátság-vezetéken.
A központ létrehozását európai irányelvekből fakadó kötelezettségek indokolhatják.
A zárt ajtók mögötti paktumok eredménye lehet, hogy Volodimir Zelenszkij leállította a Barátság kőolajvezetéket. Dőreség lenne azt hinni, hogy az ukrán elnök magától lenne ilyen bátor, hogy nem számolva a következményekkel felrúgja az államközi megállapod
Hangsúlyozta, hogy egy ország elnöke nem beszélhet ilyen módon egy másik állam miniszterelnökéről.