Sport - 2020. július 19., Vasárnap
#Forma-1 #autóverseny #F1 #Hungaroring #Magyar Nagydíj

F1 – Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon

F1 – Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

A 35 éves pilótának ez pályafutása 90. pole pozíciója, az idén pedig a második. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során hetedik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig nyolcadszor nyerheti meg. A címvédő 1:13.447 perces pályarekordot jelentő köridőt ért el.

Hamilton mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a kanadai Lance Stroll (Racing Point) zárta az időmérő edzést. A második sort "kibérelte" magának a Racing Point, Stroll mögött ugyanis márkatársa, a mexikói Sergio Pérez végzett a negyedik helyen.

Magyarország már korábban is jó vadászterületnek számított nekem, de tisztában vagyok azzal is, hogy ezen a pályán a rajtelsőség megszerzése még nem egyenlő a futamgyőzelemmel, mondta a kvalifikáció után Hamilton, és "szürreálisnak" nevezte, hogy már 90 pole pozíciónál jár.

Az első két osztrák futamhoz képest javultak a Ferrarik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel az ötödik, a monacói Charles Leclerc pedig a hatodik pozícióból kezdheti meg vasárnap a futamot.

Várakozáson alul szerepelt viszont az időmérőn a Red Bull: Max Verstappen csak hetedik, Alexander Albon pedig 13. lett.

Az Ausztriában mindkét hétvégén jól teljesítő McLaren versenyzői ezúttal kicsit elmaradtak az élmezőnytől, Lando Norris a nyolcadik, Carlos Sainz a kilencedik rajtkockát szerezte meg. Kiváló időmérőt teljesített ugyanakkor a szezon előtt a szakértők által a sereghajtó pozíciójába várt Williams: a brit George Russell a 12., a kanadai Nicholas Latifi a 15. helyről startolhat.

A 70 körös Magyar Nagydíj - zárt kapuk mögött - vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. április 18., Csütörtök

Megyei diákolimpiát nyert a BLG leány és fiú csapata

Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.


2024. április 17., Szerda

Manótorna az óvodásoknak

A legkisebb gyerekeknek is kell a mozgás.


2024. április 13., Szombat

Jól indította az évet a SZKES

Tizenegy koreográfiával indulhatnak az országos bajnokságon.


2024. március 28., Csütörtök

Értékes ezüstérem

Az év első válogató versenyén bizonyított Fata József birkózó.


2024. március 27., Szerda

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

A diákok a budapesti BOK-csarnokban megrendezett viadalon bizonyítottak.


2024. március 25., Hétfő

Judokák seregszemléje

Aranyérmet szerzett a serdülő Orbán Noémi.


2024. március 20., Szerda

Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton

A 14 éves múltra visszatekintő futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők.


2024. március 16., Szombat

Elkezdődött a tavaszi szezon

Megállíthatatlan az FC Nagykanizsa U12-es regionális labdarúgó bajnokságban szereplő együttese.


2024. március 13., Szerda

Az első két helyezett találkozott

Rangadót nyert idegenben az FC Nagykanizsa U17-es csapata.


2024. március 11., Hétfő

Ajkán nyertek az U13-as labdarúgók

Továbbra is remek formában játszanak Kisharmadás Gábor edző tanítványai.


Bizonyítottak a birkózók

Kötöttfogásban szereztek bronzérmeket.


Negyedik helyen végzett a Péterfy-iskola csapata

Erős mezőnyben bizonyítottak a Játékos Sportverseny diákolimpia országos döntőjében.

+