(A kép forrása: Facebook/mavcsoport)
Megérkezett Magyarországra az első tram-train, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos prototípusa szombat hajnalban – közölte honlapján a MÁV.
A szerelvényt december 30-án indították útjára Spanyolországból Szentesre, a járműbiztosítási telephelyre. A következő napokban a Stadler mérnökei helyezik üzembe a járművet, majd a hatósági szemle, a futópróbák és a típustesztek következnek.
A Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy a két települést néhány éven belül ikervárossá teszi a vasút-villamos. Lázár János abban bízik, hogy a beruházás kedvezően hat a gazdaságra, a munkaerő- és az ingatlanpiacra, közelebb hozza egymáshoz a szolgáltatásokat, a munkahelyeket, az oktatási-kulturális-közigazgatási lehetőségeket.
(A kép forrása: Facebook/mavcsoport)
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az agglomerációs fejlesztések mintájának tekinti az új vasút-villamost. Homolya Róbert szerint az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése minden nagyvárosnak érdeke, és ha az autósok is megbízható alternatívának fogják tekinteni, akkor kevesebb lesz a torlódás az utakon, és a levegő minősége is javul.
A MÁV-Start 2017 májusában szerződött a járművek beszerzésére a Stadler Rail Valenciával. A 37 méter hosszú, 71 tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán óránként 50 kilométeres, a két város közötti vonalon dízel meghajtással 100 kilométeres sebességgel haladhat. Egy szerelvényen 216 férőhely, köztük négy mozgássérült hely van, és kerékpárral is lehet rajtuk utazni.
A beruházáshoz kapcsolódva Hódmezővásárhelyen csaknem négy kilométeres villamospálya, hat megálló, valamint 94 autó befogadására alkalmas P+R parkoló is épült, amelyhez 900 kerékpártárolót alakítottak ki.
(Forrás: hirado.hu)
A pünkösdi hosszú hétvége rengeteg érdekes programot kínál. Mutatjuk!
Mintha csak most gördült volna ki a gyártószalagról, pedig már több mint 70 éves.
Fán lógó méhrajt kellett begyűjteni Nagyrécsén.
A 24. VinAgora Nemzetközi Borversenyen aranyérmet nyert a KRÓNIKA, a 2021-es hordós érlelésű chardonnay.
Pénteken és szombaton feltárulnak az espressók, cappuccinók és moccacinók rejtelmei Zalakaroson.
Látványos kísérletekből ezúttal sem volt hiány.
A résztvevők meséken, játékokon keresztül ismerhetik meg a városi parkok élővilágát.
A varjúszülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen kicsinyeiket óvják.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.
Idén is megszervezte tavaszi hadjáratát a Károlyi István Gyermekközpont.