#Tömegközlekedés


2021. március 26.

A Volánbusz felfüggeszti az első ajtós felszállást

A járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.


2021. január 10.

Ilyen vonat még sosem közlekedett Magyarországon

Megérkezett Magyarországra az első tram-train, a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasút-villamos prototípusa.


2020. december 17.

Ingyenesen utazhatnak a védekezésben résztvevő szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók is

A kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja.


2020. november 11.

Ingyen vonatozhatnak és buszozhatnak az egészségügyi dolgozók

A jogosultságot igazolni kell. Az  utazási kedvezmény többek között a MÁV és a Volánbusz  2. kocsiosztályú járataira érvényes.


2020. július 25.

Járhatatlan utak, megközelíthetetlen települések

Még szombat délután is több szakaszon korlátozásokra és jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani.


2020. július 15.

A Volánbusz tulajdonosi joggyakorlója a MÁV lesz

Az egységes irányítási struktúra megteremtésével a jövőben az ország valamennyi településén javulhat a közösségi közlekedési közszolgáltatás.


+