Mindkét csapat felkészítő tanára Török Tamás volt.
Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.
A BLG öt diákja ért el szép eredményt a „Törékeny örökségünk” című rajz- és fotópályázaton.
A BLG és Cserháti-technikum diákjainak az alapokat a Budapesti Gazdasági Egyetem főiskolai docense mutatta be.
7 csapat, köztük egy lányokból álló vett részt a 17-dik alkalommal megrendezett 24 órás BLG focimaratonon.
A Batthyány Lajos Gimnáziumban adták át a nagykanizsai diákokat és pedagógusokat segítő új számítógépeket.
A BLG-s Németh Márton Tamás 309 ponttal bekerült az első tíz versenyző - és egyben az ezüstérmesek közé.
Félidőnél tart a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.
Sorra nyeri a különféle díjakat, elismeréseket Horváth Bendegúz.
A város ad otthont az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpiának augusztus végén.