A fotón balról jobbra Hajnali Luca, Füzek Lilla és Orbán Noémi (A kép forrása: Facebook/Batthyány Lajos Gimnázium - Nagykanizsa)
Átadták a „Törékeny örökségünk” című rajz- és fotópályázat díjait Zalaegerszegen, a Megyeházán. A kanizsai Batthyány Lajos Gimnázium öt diákja kapott meghívást az eseményre. A pályázatra csaknem 200 pályamű érkezett, nemcsak a megyéből, hanem Budapestről és az ország más vidékéről is.
Gimnáziumi korosztály rajz kategóriában Füzék Lilla első helyezést ért el, Orbán Noémi pedig harmadik helyezett lett. Különdíjat Hajnali Luca kapott. Fotó kategóriában különdíjas lett Hella Mátyás és Szabó Emma. A diákok felkészítő tanára Bekő Veronika.
A Mozart Planet programjában a Concerto Budapest művészei lépnek fel.
Az első Baráth Béla-emlékdíjat a diákok közül Hortobágyi Nóra Gréta, a tanárok közül pedig Vajda Zsuzsanna vehette át.
Díjátadóra és egy különleges vendég látogatására is sor került Nagykanizsán a Thúry György Múzeumban a múzeumok éjszakáján.
Az Úrnapja a katolikus hit fontos főünnepeinek egyike.
Impozáns programkínálat a Thúry György Múzeumtól.
Erdélyben jártak a kiskanizsai diákok.
A Nemzeti Művelődési Intézet TehetségPaletta programjának első Zala vármegyei találkozóján a térség tehetségei különböző művészeti kategóriákban mutatkoztak be.
Zrínyi Viktória első helyezett lett a belügyi rendészeti ismeretek tantárgy országos középiskolai tanulmányi versenyén (OKTV).
Gelsén a könyvtárban nyílt meg nemrégiben a makramé szakkör kiállítása, amelyet június 6-ig tekinthetnek meg az érdeklődőket.
Nagykanizsa és környéke legjobbjaival foglalkozik Németh Renáta.
Posztumusz életműdíjat kapott halála után Varga Szilárd fotóművész.
A nagykanizsai születésű, zalamerenyei származású művész kiváló alakításáért érdemelte ki az elismerést.