A Svájcból érkezett Joël Huber éppen egy feladaton dolgozik (Fotó: Gergely Szilárd)
Félidőnél tart a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia, amelynek ezúttal Nagykanizsa ad otthont. A CEOI-n személyesen megjelent résztvevők és az online versenyzők már túl vannak az első feladatokon, a megmérettetés csütörtökön folytatódik.
Mint arról korábban beszámoltunk: 13 ország 4-4 versenyzőt delegált a diákolimpiára, amelynek hétfőn tartották a hivatalos megnyitóját. Az első versenynap kedden volt, akkor 5 óra alatt 3 programozási feladatot kellett megoldaniuk a fiataloknak, az aktuális állást ide kattintva lehet nyomon követni. A megmérettetés csütörtökön folytatódik.
– Fontos kiemelni, hogy bár a diákolimpia kapcsán általában „csapatokról” beszélünk, ez valójában egyéni verseny – hangsúlyozta Erdősné Dr. Németh Ágnes főszervező, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnöke. – A csütörtöki forduló eseményei még nagyban befolyásolhatják a végeredményt, de azt már most látni, hogy roppant erős nemzetközi mezőny jött össze Nagykanizsán.
A verseny helyszínét biztosító Batthyány Lajos Gimnázium matematika-informatika szakos kutatótanára hozzátette: a horvátok, a lengyelek és a csehek nagyon jól veszik az akadályokat, de a magyarok, köztük a két kanizsai fiatal, Szente Péter és Németh Márton is remekül helyt állt eddig.
A vendégek a Csónakázó-tónál többféle szabadidős tevékenységet kipróbálhattak (A kép forrása: facebook.com/ceoi2020hungary/)
A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a diákolimpia résztvevőinek lehetőségük legyen a kikapcsolódásra és a lazításra. Interaktív városnéző túrán, tabletekkel felszerelkezve bebarangolták már Nagykanizsát, és kirándultak a Csónakázó-tónál is, ahol különféle programok várták őket.
– A verseny mellett tele vagyunk kulturális, szabadidős és sport programokkal – mondta el a zalakocka.hu-nak Erdősné dr. Németh Ágnes. – Ma például a zalaegerszegi ZalaZone-ra és a keszthelyi Festetics-kastélyba látogattunk el, utána pedig balatoni hajókázás következett.
A ZalaZone-nál pályabejárás és előadás szerepelt a programban (A kép forrása: facebook.com/ceoi2020hungary/)
Holnap délután a rendezvény egyik legfontosabb ipari támogatójának, a Tungsramnak a nagykanizsai gyárát látogatják meg, utána pedig a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszára mennek a résztvevők.
A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia pénteken ér véget, aznap lesz a záróceremónia is. Magyarország egyébként a CEOI egyik alapító tagja, és többször adott már otthont a versenynek, legutóbb 2012-ben. A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek, az elmúlt 25 évben összesen 56 érmet gyűjtöttek.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.