Nem tartott sokáig a „lakoma”: a rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 32 éves nagykanizsai férfit, aki kedd éjszaka tört be egy helyi élelmiszerboltba.
Boldog, békés és sikeres új évet kívánunk minden Olvasónknak!
Az NSZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium az elismeréssel az elmúlt tanévekben nyújtott segítséget köszönte meg.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is december első hétvégéjén került sor az idősek napi programra Pákán.
Fityeházon az advent első vasárnapját megelőző szombaton tartották a szépkorúak találkozóját.
Több, mint fél milliárdos támogatásban részesült a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt.
A hagyományos családi nap a köszönet napja is volt.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a mentők napja alkalmából mondott köszönetet a szolgálatért.
Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal.
Az ünnepségen díjakat is átadtak, a közszolgálatban végzett munkája elismeréseként címzetes főtanácsosi címet érdemelt ki Petrényi Anett és dr. Vass Veronika.
Mintegy ötezer védőnő teljesít szolgálatot Magyarországon.
Olajfestményeken keresztül köszöni meg a tűzoltók munkáját Kolozsvári Johanna Mia kunhegyesi amatőr festő.
Idén 42 dél-zalai diák vett részt a programban.