A gyerekek lelkesen készültek a fellépésre a nagymamák, nagypapák előtt (Fotó: Zalakocka)
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is december első hétvégéjén került sor az idősek napi programra Pákán. Az önkormányzat szervezői a művelődési házba várták a vendégeket, ahol a helyi gyerekek adtak műsort.
Többen is köszöntötték a megjelenteket, Lukács Tibor, a község polgármestere mellett Németh Csaba plébános és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is megosztotta ünnepi gondolatait a nyugdíjasokkal.
A politikus arról beszélt, hogy a generációról generációra való tudás átadása nélkül nem tartanánk most itt. Ez a tudás - mint mondta - magába foglalja a hagyományok őrzését, az örökség továbbvitelét, a magyar kultúra és hitünk ápolását, továbbadását. Így tudtuk megtartani hosszú évszázadokon keresztül nyelvünket, magyarságunkat, kultúránkat.
A rendezvényen a továbbiakban zenés fellépők szórakoztatták a közönséget, majd vendéglátás következett.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.
Utoljára Tornyiszentmiklóson szolgált.
A Fidesz-KNDP polgármesterjelöltje kapta a több voksot.
A fejlesztések több száz millió forint értékben valósultak meg.
Csökken a horgászatra szánt tér.
Nagy érdeklődés kísérte az összefogás rendezvényét.
Felavatták az útszakaszt, melyet nemrég aszfaltoztak le.