Voltak, akik külön elismerést is kaptak (Fotó: Gergely Szilárd)
Megköszönték a kanizsai strandon és a karosi fürdőn idén nyáron szolgálatot teljesítő kortárssegítők munkáját. Az eseményen a kanizsai és a fürdőváros polgármestere mellett a zalakarosi fürdő vezérigazgatója és rendőrök is köszönetet mondtak a kortárssegítőknek. Ezen a nyáron 42 dél-zalai diák vett részt a programban, amelynek a mostani már a 14. szezonja volt. A fiatalok bűnmegelőzési feladatokat láttak el.
– A zalakarosi bűnmegelőzési irodához tartozó területen nem történt jogsértés, igaz, ehhez sokat kellett mennünk és figyelnünk. Hála Istennek, ott nem történt sem szabálysértés, sem bűncselekmény. A kanizsai strandon ugyan volt egy lopás és egy kísérlet, de a kortárssegítőknek és polgároknak köszönhetően hamar azonosítottuk és elfogtuk az elkövetőt, aki ellen büntetőeljárás indult – fejtette ki Bali Miklós rendőr százados.
Nagykanizsa polgármestere reméli, még hosszú időn át folytatódik a kortárssegítő tábor, és így a diákok bűnmegelőzési tevékenysége.
– Pedagógusként régóta észlelem azt a kanizsai jó gyakorlatot, amely a kortárssegítők munkájának a meglétét és megbecsülését jelenti. Ezen a nyáron is így volt, de maga a képzés is élmény a kortárssegítők számára, az onnan származó tudás és tapasztalat pedig hasznosult a városlakók számára. Így a strand nyugalma összefüggésbe hozható azzal, hogy ők is ott voltak. De hadd említsem meg azt is, hogy Kanizsa és Karos tud jól együttműködni és dolgozni, ez is egy példa volt erre. Szóval, ez egy nagyon pozitív történet, és remélem, még nagyon sokáig tart ez a kanizsai jó gyakorlat – hangsúlyozta Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
Zalakaroson is fontos a fiatal kortárssegítők jelenléte és munkája.
– Ebben a helyzetben az egészségre és a közbiztonságra kell figyelni. Mi is mindent megteszünk, de mindennek egy szép és nagyon fontos része a kortárssegítők munkája is. Ebben az évben nem történt jogsértés a fürdőn, ez nemcsak azt mutatja, hogy az emberek szabálykövetők, hanem meggyőződésem, hogy a bűnmegelőzésnek fontos szerepe van. Mindennél többet mond, hogy a vendégek elégedetten távozhattak Zalakarosról – mondta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.
A kortárssegítőkre Mindenszentekkor és a karácsonyi vásár ideje alatt is számítanak.
Élete példamutató volt: szerénysége, elhivatottsága és a zene iránti szenvedélye maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, kollégáiban és a zalai közösségekben.
Kékfényterápiás berendezést vásároltak a jótékonysági vadászat bevételéből.
A part nagy részén csak a versenyzők pecázhatnak.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.