A dél-zalai településen a hétvégén tartották az idősek napját (Fotó: Zalakocka)
Fityeházon az advent első vasárnapját megelőző szombaton tartották a szépkorúak találkozóját. Mint azt dr. Takács József polgármester elmondta: két év kihagyás után találkoztak újra ebben a körben.
Tavaly zajlottak még a rendezvénynek otthont adó Fityeházi Művelődési és Sport Közösségi Színtér felújítási munkálatai, teljes körű energetikai korszerűsítésen esett át az épület a Magyar Falu Programon elnyert összegből. Ennek keretében a homlokzati és födémszigetelés készült el, valamint megtörtént a sportöltöző tetőterében és az oldalsó bejáratnál a nyílászárók cseréje.
A rendezvényre - mint mondta - azok kaptak meghívót, akik idén vagy korábban töltötték be a 65. életévüket, jelenleg 137 ilyen korú lakos él a településen. Azért tartják meg az eseményt évről évre, hogy erre a kis időre megfeledkezzenek a hétköznapok gondjairól és örömteli hangulatban töltsenek el pár órát ebben a körben.
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a megjelenteket, mint mondta: szép gesztus, hogy a fiatalabbak köszönetet mondanak az időseknek életük munkájáért, megbecsülésük jeleként. Egyben példát is mutatnak az utánuk következőknek, hogy hogyan kell az idősebb generáció tagjaival bánni.
A köszöntők után műsorral folytatódott a rendezvény.
Jövő héttől használható.
Egyben turistaszállóként is működik.
Kilencedik alkalommal hirdették meg Kistolmácson a tojásfa díszítést.
A postapartneri pont hétfőtől péntekig, 8 órától 12-ig várja az ügyfeleket.
A napokban elkészült a város Fő terén a húsvéti dekoráció, s itt leplezték le szombaton a vármegye legnagyobb hímes tojását is.
Kálóczi Mátyás a mai napig megbecsült tagja a galamboki közösségnek.
Minden évben valami újabb díszítő elemmel igyekeznek bővíteni az előző évi dekorációt.
A hét 5 napján vehető igénybe a szolgáltatás.
A közelmúltban több településen is tartottak borbírálatot Dél-Zalában.
Lehet mazsolázni, hova költöznének!