Archív (Fotó: MTI)
Az alapvető cél a beruházások ösztönzése. Az első körben 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégek számára.
Egy társaság 2-10 millió forintot kaphat vissza nem térítendő jelleggel, és ez kombinálható a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönnel is. A támogatás intenzitása legfeljebb 70 százalék, vagyis 100 forintonként maximum 70-et vállal át az állam a beruházás költségéből. A forrás sok mindenre fordítható, egyebek mellett bérekre, gépekre, műhelyekre, információs technológiai fejlesztésekre és képzésekre is.
Az európai uniós követelmények miatt legalább egy lezárt üzleti évvel kell rendelkezni. A részleteket a palyazat.gov.hu oldalra töltik majd fel.
(Forrás: kormany.hu)
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.
Rengetegen választották a Balatont és Zalakarost, derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató statisztikájából.