(A kép forrása: koronavirus.gov.hu)
Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség vasárnapi közleményében. Azt írták, hogy december 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz, ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva tart.
A halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok, valamint országszerte 60 kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda is korlátozott nyitva tartással fogadja az ügyfeleket a szünet alatt – ismertették.
A kommüniké szerint az ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaár-emelkedés miatt az állami szerveknél is a gázfelhasználás csökkentése vált szükségessé, ezért december 22. és január 6. között igazgatási szünetet rendelt el a kormány.
A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitvatartása országosan egységes lesz: december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak és okmányiroda zárva tart. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu weboldalon lehet tájékozódni – áll a közleményben. Tájékoztattak arról is, hogy az egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatok közül a legtöbb zárva lesz az igazgatási szünet teljes ideje alatt. A földhivatalokban még január 9-én is szünetel a félfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket.
Mivel az igazgatási szünetben is elérhető hivatalok nyitvatartása és helyszíne is eltérhet a megszokottól, azt javasolják, hogy az ügyeiket intézni kívánók mindenképpen tájékozódjanak az adott megyei kormányhivatal honlapján. A kérelmek elektronikus úton vagy e-papíron bármikor benyújthatók, azokat az igazgatási szünet végeztével dolgozzák fel – közölték. Kitértek arra is, hogy a folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat a kormányhivatalok az igazgatási szünet idején is elvégzik, többi között a népegészségügy, az áldozatsegítés, a munkavédelem, az állategészségügy- és élelmiszerbiztonság, a fogyasztóvédelem területén, illetve ellátják feladataikat a családvédelmi szolgálatok is.
(Forrás: hirado.hu)
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.