A nagyrécsei kisbolt mellé raktár is épült, a tulajdonos El-Sayed Tamer (jobbról) ezt is megmutatta Laskai Béla polgármesternek (balról) és Cseresnyés Péter képviselőnek (Fotó: Gergely Szilárd)
Az El-Sayed Tamer által üzemeltetett falusi kisbolt jó példája annak, miként lehet több szolgáltatást is párhuzamosan nyújtani, s ezzel megtartani, adott esetben bővíteni a vásárlók körét.
A tulajdonos elmondta: az MFP pályázatán elnyert 64 millió forintból, illetve a hozzátett saját forrásból sikerült kibővíteni az eladóteret, az energiahatékonyság jegyében kicserélték a nyílászárókat és napelemek is kerültek a tetőre. Emellett egy közel 200 négyzetméteres raktár és térköves parkoló is épült.
- Az árukínálatot folyamatosan próbáljuk szélesíteni, akár vény nélkül kapható gyógyhatású készítményekkel is - árulta el El-Sayed Tamer, aki hozzátette: a bolt egyik sarkában postai szolgáltatásokat is nyújtanak. A fejlesztésnek köszönhetően az elmúlt időszakban közel 30 százalékkal növekedett a vevőkör és szerencsére a forgalomra sem lehet panasz.
A felújított kisboltot pénteken Cseresnyés Péter is megtekintette, aki gratulált a fejlesztéshez. Mint mondta: a falusi kisboltok újranyitását vagy fejlesztését célzó MFP-pályázat roppant sikeres, csak az ő választókörzetében 38 településen éltek ezen források lehívásával.
- A Magyar Falu Program pályázatai azért ilyen népszerűek, mert a fejlesztések a helyben élők komfortérzetét javítják - fogalmazott Cseresnyés Péter, majd hozzátette: az MFP új pályázati kiírása már megjelent, így további forrásokra pályázhatnak a kistelepülések.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.