Cseresnyés Péter (balról), Dene Tibor, a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség elnöke, Révész Máriusz államtitkár és Radics Bálint önkormányzati képviselő (Fotó: Gergely Szilárd)
A kerékpározással összefüggő forgalomszervezési, turisztikai és nem utolsó sorban egészségügyi előnyökről is szó esett azon a konferencián, amit a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) szervezett szerdán a Sugár utcai, készülőben lévő kerékpáros múzeumban. A rendezvényen a dél-zalai és dél-somogyi települések polgármesterei mellett kerékpáros szolgáltatók is részt vettek.
Mint az a konferencián elhangzott: a kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát – például a klímaváltozás, a kőolajfüggőség, a városi torlódások és az egészségmegőrzés kapcsán. A téma fent említett vetületeit bontotta ki Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta:
hamarosan elfogadják az ország kerékpáros stratégiáját, mely összefoglalja a jövő terveit.
– Eredményekkel már most is büszkélkedhetünk, hiszen 2010 óta közel kétezer kilométernyi kerékpárút épült országszerte és közel ezer kilométernyi szakaszra az engedélyes tervek is rendelkezésre állnak – említette az államtitkár, aki a legfőbb célt abban fogalmazta meg, hogy minél több kerékpárút-szakaszt kössenek össze, úgy, ahogy azt tették tavaly a Budapest-Balaton kerékpárúttal.
Révész Máriusz egyebek mellett arról is szólt, hogy a világon mindenhol a forgalomcsillapítás egyik alternatívájaként tekintenek a kerékpározásra, éppen ezért meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy két keréken lehessen közlekedni a városokban. Az államtitkár a kerékpározás élettani hatásairól szólva megjegyezte:
azon országokban, ahol elterjedt a mindennapi kerékpározás 8-10 évvel növekedett a várható átlagéletkor.
A rendezvényen részt vett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki a kerékpározás turizmusra gyakorolt hatásairól szólva emlékeztetett: Dél-Zalában a Mura Program keretében számos kerékpárút épült és ehhez kapcsolódva a szolgáltatások számát és színvonalát is sikerült emelni.
Balogh László polgármester a kanizsai eredményeket sorolta. Mint mondta: az elmúlt időszakban számos kerékpárút épült, illetve a Csónakázó-tónál egy nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas XCO-pálya is épült, illetve ettől nem messze egy úgynevezett pumpapálya is várja a kerékpározás iránt érdeklődő fiatalokat.
A rendezvényen több előadás is elhangzott, többek között a kerékpáros szolgáltatók részéről.
A kormány úgy döntött, hogy a fűtésszámlákban jelentkező januári többletfogyasztást a kormány a családoktól átvállalja.
Hiába dübörög a turizmus, a vendéglátás jövedelmezősége látványosan romlik – erre a kettősségre reagál a kormány frissen bejelentett intézkedéscsomagja.
Az üdülő 1983-as megnyitása mérföldkő volt: egyszerre nagy számú vendég érkezett Zalakarosra, akik nemcsak a fürdőt vették igénybe, hanem a település szolgáltatásait is.
A kormány figyel a rászorulókra a rendkívüli téli időjárás idején.
Orbán Viktor beszédében konkrét célokat is megfogalmazott a következő kormányzati ciklusra.
A magyar emberek nem akarnak újabb Don-kanyart! Nem akarnak magyar katonákat idegen érdekek mentén, idegen földön feláldozni.
A nyugdíjkifizetések és a téli intézkedések is napirenden voltak a mai Kormányinfón.
A 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
Április 12-én járulhatunk az urnákhoz és mondhatunk ellent mindannak, amit nagyon nem akarunk.
A felsőoktatásban tanulók életútját, tanulását és kitartását segíti az az új pályázat, amelynek keretében 28 milliárd forintot biztosít a kormányzat – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.
A doni katasztrófa nemcsak katonai vereség volt, hanem emberi tragédia is. Tízezrek haltak meg, fagytak meg, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba egy olyan háborúban, amelynek terhét leginkább a közkatonák viselték a politikusok helyett.
Erős csapat, olyan csapat, ami 106 válogatott, magas minőséget képviselő jelöltből áll - mondta a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeiről a miniszterelnök a párt 31. kongresszusán.
Bővül az átalányadó előnye 2026-tól.