Ötezer lakosúnál kisebb települések pályázatait várják (A kép forrása: Facebook)
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar Falu Programban - jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gyopáros Alpár közölte, a felhívás keretösszege ötmilliárd forint, út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, járdafelújításra 10 millió forintig lehet pályázni. A pályázati felhívást már hétfőn közzéteszik a kormany.hu és a magyarfaluprogram.hu oldalon, pályázni pedig június 12. és július 12. között lehet majd - ismertette a kormánybiztos.
A kormánybiztos hangsúlyozta: az út- és járdafejlesztés az egyik legnépszerűbb felhívásuk a Magyar Falu Programban, 2019 óta több mint 4500 nyertes pályázatot támogattak.
Kitért arra is, hogy az állami kezelésű utak felújítása is folyamatos 2019 óta: 286 milliárd forintból több mint négyezer kilométernyi útszakasz újult már meg.
(Forrás: MTI)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.