Kérik, hogy a választás előtt mindenki ellenőrizze okmányai érvényességét! (Fotó: archív, MTI/Szigetváry Zsolt)
Nyitva tart a legtöbb kormányablak az európai parlamenti és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség. Ugyanakkor új lakcímet csak június 7-én pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére nincs.
A rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal, így azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján eszmélnek rá, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak vagy elvesztek. A kormányablakok – néhány kivétellel – országszerte június 8-án, szombaton 8 és 16, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között tartanak nyitva.
Azt aki június 7-én, pénteken 10 óráig bejelenti a lakcímét, már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda, így ott tud majd szavazni. Péntek 10 óra után egyáltalán nem lesz lehetőség új lakóhelyre bejelentkezni egészen hétfő reggelig.
A szavazáshoz a lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges. A szavazóbiztosok az azonosításhoz elfogadják a lakcímet tartalmazó (régi) személyi igazolványt is. Ha a voksolás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amivel lehetséges a szavazás.
Ügyintézés előtt kérik, az érintettek tájékozódjanak a nyitva tartó kormányablakokról!
(Forrás: Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.