A kisebb kör jelelöli az a helyet, ahol a csészealj formájú lángos készül majd az ufóhívő zarándokoknak (A kép forrása: Facebook/Kovács Krisztián)
Vicces hozzászólásokat és sok kommentet eredményezett a Kanizsa melletti gabonakör. A bajcsai városrészhez vezető út melletti különlegességről csütörtökön jelentek meg az első képek a legnagyobb közösségi portálon. A hozzászólók szerint a jelenséghez semmi köze a földönkívülieknek, de ha igen, akkor arra lennének kíváncsiak, hogy kit hoztak, esetleg kit vittek el. Még egy népszerű magyar előadó is feltűnt, igaz, csak a neve, és csak a kommentekben. Néhányan pedig azt próbálták kitalálni, ki vagy kik és hogyan készítették a rejtélyes gabonakört. A 26 méteres, minden bizonnyal emberi alkotásról Kovács Krisztián légi felvételeket készített, az ő közösségi oldalán fentről, az idegenek szemszögéből is látható a fel-, illetve leszállópálya. Fontos megjegyezni, a képek nem sokat segítenek az igazság kiderítésében, hiszen arról tudott, hogy odaát van. Az azonban biztos, ha a terület az ufóhívők zarándokhelye lesz, akkor a csészealj formájú lángosokat mi sütjük nekik. A helyünket egy kisebb körrel már jelöltük.
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.