Ismét készülhetnek feliratos képek a tájról (Fotó: Gergely Szilárd)
Helyreállították a térbetűket a Csónakázó-tónál, így újra készülhetnek fényképek a Nagykanizsa feliratnál. Az installációt a nyár elején helyezték a tópartra, azonban hamarosan megrongálta egy szélvihar. Mostanra kijavították és betonalaphoz rogzítették a fotópont betűit – közölte Balogh László polgármester.
– Sokféle jelmondatunk, szimbólumunk volt már nekünk, kanizsaiaknak, akik büszkék vagyunk erős és sokszínű identitásunkra. Éppen ezért néha nehéz is egyetértenünk ebben a sokszínűségben, de igenis vannak olyan fogódzóink, amelyekre szükségünk van, és amelyeket felmutathatunk. Ilyen lett a közelmúltban a Nagykanizsa felírat a Csó-tónál, ami pedig egyik kincsünk és gyöngyszemünk. Sajnos, az időjárás viszontagságait nem bírta, de a Via Kanizsa jóvoltából is ismét áll a felírat. Hívom a kanizsaikat, és másokat is, hogy készítsenek minél többek képet itt, abban a természtes környezetben, ami nagyon komlex módon tud szépséges és barátságos hely lenni – fejtette ki a polgármester, hozzátéve, fizikatanárként is ellenőírizte a betűk stabilitását. Balogh László azt is elárulta, el tudja képzelni, hogy a város keleti kapujában egy hasonló felirat fogadja majd az ideérkezőket. Ennek helyére és területére már kapott a város egy felajánlást.
Balogh László polgármester szeretné, ha sok szép fotó készülne a feliratnál (Fotó: Gergely Szilárd)
A város hívei közösen adtak hálát a templomért, közösségükért és azokért az elődökért, akik a második világháború nehéz évei alatt is hitből és kitartásból új templomot emeltek.
A közvetítőhálózat adatai alapján egy négyzetméter panel 417 ezer forintba kerül, ami a vidéki városok között a legalacsonyabbak közé tartozik.
Közös német-magyar hadisírgondozás keretében szépült meg a böhönyei és nagykanizsai német-magyar katonatemető.
November 12-én (szerda) 17:30-kor folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.
A miniszter szerint Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása is a háborús logikát szolgálja, mert így a pénz, a fegyver és a katona könnyebben eljuttatható a frontra és a katonai segítségnyújtás jogi kötelezettséggé válhat.
A program során a rendőrség munkatársai beszélgettek a fiatalokkal a zaklatás különböző formáiról, annak lelki és jogi következményeiről, valamint arról, kihez fordulhatnak segítségért, ha bajba kerülnek.
A Mathias Corvinus Collegium szerint az volt a program célja, hogy a magyar pedagógusok nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsenek, és azokat hazatérve a hazai oktatás megújításában is kamatoztathassák.
Erős üzenetekkel jelent meg a SZABADICS Zrt. a Contech 2025 konferencián.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, akik személyesen szeretnének tájékozódni az aktuális uniós ügyekről, Magyarország álláspontjáról és az előttünk álló kihívásokról.
Az elismerés egyértelmű visszajelzés arról, hogy az alapítvány munkája valódi értéket teremt, és jelentős szerepet játszik a honvédelmi közösség megbecsülésében és összetartásában.
A konzultációs ívek térítésmentesen visszaküldhetők postai úton, de azok számára is van megoldás, akik nem tudnak postára menni: a kitöltött ívek a nagykanizsai Fidesz-irodába (Fő út 9.) is leadhatók, ahol gondoskodnak azok továbbításáról.
November 1-től a vármegyében működő mind a hat ügyfélszolgálat (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti, Letenye, Zalaszentgrót) egységesen tart nyitva.
Az NSZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium az elismeréssel az elmúlt tanévekben nyújtott segítséget köszönte meg.
Dávid versenyműve, a Piemont királya fantázianevű fagylalt az olasz zsűrit is lenyűgözte: a mogyoró, a tonkababos szederszósz és a tejcsokoládés ropogós elemek harmóniája igazi mestermunka.
A 14C jelzésű járatok a Városkapu körút és a Tripammer utcai temető között közlekednek.
A Bátrak Ligája - Hadapród Próba 4. selejtezőjét megnyerte a kanizsai iskola csapata, s ezzel továbbjutott a döntőbe.
A konzultáció célja, hogy a magyar állampolgárok közvetlenül véleményt nyilváníthassanak a kormány előtt álló legfontosabb gazdasági és társadalmi döntésekről.