Még apadnia kell a víznek (Fotó: Gergely Szilárd)
Csak a Principális-csatorna 150 centiméteres vízállása alatt lehet folytatni a szivattyúzást a kiskanizsai telkekről. Ezt már a napokban újra elkezdhetik a szakemberek, korábban a víz visszaszivárgása miatt fel kellett függeszteni a munkát. A Pivári utca keleti oldalán található, 20-25 érintett kertet a belvíz megszüntetése után fertőtlenítteti a megyei védelmi bizottság, mondta a helyszínen Tóth Nándor, a településrész önkormányzati képviselője.
– Ez eddig azért nem történhetett meg, mert magas a Pricipális vízszintje. Meg kell várni, míg másfél méter alá csökken, és azt követően lehet majd elkezdeni a szivattyúzást, illetve a fertőtlenítést. A megyei védelmi bizottság igérete szerint minden érintett kertet ingyen és bérmentve fertőtlenítenek majd, reméljük, ez egy héten belül megtörténhet – tette hozzá Tóth Nándor.
Tóth Nándor önkormányzati képviselő és Balogh László polgármester a helyszínen egyeztetett (Fotó: Gergely Szilárd)
Hétfő délelőtt még 180 centiméteres szintet mutatott a vízállásjelző. A csatorna vize pedig még mindig feketés volt, ennek okát Balogh László polgármester kivizsgáltatta az illetékes vízügyi igazgatósággal.
– Még nem hivatalosan ugyan, de mondhatom, hogy nem fertőző. Valószínű, hogy Felsőrajk környéki tőzegkimosódásból ered. Az érzékeny élő szervezetek, a rákok mint indikátorok jelezték azt, hogy ez egy oxigénhiányos víz. Rákpusztulás volt, de nagyobb halpusztulás és egyéb élőlénypusztulás nem történt – mondta el a polgármester, aki hozzátette, a város azon van a vízüggyel és a katasztrófavédelemmel, hogy hosszú távú megoldás szülessen a gát ügyében is, és ne jöjjön elő évről évre a probléma a Principális-csatorna mellett.
A pangó vizek miatt a város soron kívüli szűnyoggyérítést is igényelt a katasztrófavédelemtől Kiskanizsára.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.
Tejfel József elnök szerint egyesületük a Fodor Csaba vezette baloldali frakció politikai bosszújának áldozata.
Mutatjuk a városi gyereknap programjait.
A kistérségi társulás nem adja át Kanizsának a Bajza utcai székhelyet.
A polgármester szerint gyáva és etikátlan az ÉVE.
Ilyen szemetelést látva az az érzésünk támad, hogy a bolygó tisztán tartása érdekében tett kezdeményezések kudarcba fulladtak.
Fodor Csabáék újabb pénzeket osztogattak és a Kanizsa Arénát működtető céget is felszámolták.
Vízhiány léphet fel szerda éjszaka a keleti városrészben.
A rendezvényen a város szinte összes tánccsoportja képviseltette magát.
Videós beszámolónk az Utca Tánc Fesztiválról
Táncos felvonulás és koncert is szerepel a sokszínű kínálatban.
A Fa-Feri Kft. új, 1700 négyzetméteres csarnoka mintegy 9 ezer nagyméretű bútorlap tárolására alkalmas.
Csütörtök estétől több útszakaszt is lezárnak a belvárosban az Utca Tánc Fesztivál miatt.
A Nagykanizsai Tankerületi Központ és az Iskolapszichológusok Munkaközössége negyedik alkalommal szervezett neveléstudományi konferenciát.
Veszélyben az 588 millió forintos kormányzati támogatás.
Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton.