Korábbi kép a náluk talált pénzről (Fotó: police.hu)
Több mint húsz éven át illegálisan váltott pénzt Nagykanizsa belvárosában két férfi. Most emeltek vádat ellenük, miután százmillió forintot meghaladó összeget találtak náluk - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Pirger Csaba közölte: az 58 és 64 éves férfi az 1990-es évek vége óta 2019 januári elfogásáig üzletszerűen váltott pénzt Nagykanizsa központjában, leginkább a Dél-zalai Áruház bejáratánál. Köztudott volt róluk, hogy mivel foglalkoznak, sokan keresték őket, mert kedvezőbb árfolyamot alkalmaztak, mint a hivatalos pénzváltók.
Szinte szabott nyitvatartási időben működtek, 8-tól 16 óráig, szombatonként pedig 13 óráig. Az áruház előtti járdán vagy a bejárati szélfogóban fogadták az ügyfeleket, a szükséges pénz kisebb részét a ruhájukban tartották, a többit pedig a közelben parkoló autóikban.
Munkahelyük nem volt, jövedelmük nagy része illegális pénzváltásából származott, engedélyük ugyanis nem volt ilyesfajta tevékenységre. Amikor a nyomozók rajtuk ütöttek, zsebeikben és kocsijaikban csaknem 100 millió forintot, valamint mintegy 30 millió forint értékben valutát - svájci frankot, kunát, dollárt, eurót, angol fontot és svéd koronát találtak és foglaltak le.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt emelt vádat a két nagykanizsai férfi ellen.
Forrás: MTI
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.