Simon Nikolett az egyik kanizsai tréning résztvevőinek beszél a vállalkozásokról (Fotó: a projekt sajtófotója)
A tervek szerint még idén megnyílik a Női Vállalkozói Központ, melynek célja a fiatal nők támogatása és képzése lesz. A központot a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza hozza létre a WOMEN IN BUSINESS projekt részeként.
Maga a projekt az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében valósul meg 11partner együttműködésével. A projekt 2018-ban indult, célja bátorítani az innovatív fiatal nőket arra, hogy ötleteik alapján vállalkozást hozzanak létre, valamint a fiatal női vállalkozók készségeinek és üzleti ismereteinek a fejlesztése.
A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának kiemelkedő szerepe van a partnerségben, hiszen az egyetem az egyik olyan intézmény, amelynek feladata egy Női Vállalkozói Központ létrehozása. Ebben együttműködő partner a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ, amely ideális helyszín a központ létrehozására.
Simon Nikolett projektmenedzser (Fotó: Simon Nikolett sajtófotó)
Az előkészületek között már tartottak Kanizsán is egy négyalkalmas tréninget, melyen csaknem15 fiatal, kezdő vállalkozó nő vett részt. A résztvevők megismerkedhettek a vállalkozóvá váláshoz szükséges alapismeretekkel, mint például a célcsoport meghatározása vagy az üzleti terv elkészítése – mondta Simon Nikolett projektmenedzser.
– Ezen célok mentén a projekt első fázisában egy átfogó kutatást végeztünk a vállalkozói attitűdök, igények feltérképezése érdekében. Majd a kutatási eredményekre építve fejlesztettük ki a kezdő, haladó és már tapasztalt vállalkozók számára is hasznos tananyagokat. Ezek véglegesítését követően voltak az első úgynevezett pilot képzések online webináriumok és személyes képzések keretében Bulgáriában és Magyarországon – tette hozzá Simon Nikolett.
A kanizsain kívül még három központ lesz a projekt keretében: egy Bulgáriában, egy Romániában és egy Bosznia-Hercegovinában. A kanizsai központba a régió országaiból is várnak érdeklődőket.
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.