Illusztráció (A kép forrása: pixabay.com)
Éjszaka a változóan felhős ég mellett elsősorban nyugaton fordulhat elő kisebb eső, zápor. Holnap napközben gyengén és erősebben felhős területek egyaránt lesznek a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett, inkább csak néhol fordulhat elő záporeső. Késő délutántól, estétől azonban nyugat, délnyugat felől vastagodni kezd a felhőtakaró, és a Dunántúlon, valamint a déli tájakon megnő a csapadék kialakulási esélye.
Az északnyugati, északi szél nagy területen lesz élénk, néhol erős, ma zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 25 és 28 fok között várható.
(Forrás: met.hu)
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.
Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait
Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.