A díjazottak és a díjátadók (Fotó. Gergely Szilárd)
Átadták az idei kamarai elismeréseket. Az ünnepséget megelőzően tisztújító küldöttgyűlést tartott a szervezet, melyen a tagok további négy évre megválasztották Polay Józsefet elnöknek.
Az előadók a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásairól, illetve azok mérséklésére tett intézkedésekről beszéltek.
Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője kiemelte, folyamatosak voltak az egyeztetések a kormányzat és a szakmai szervezetek között, hogy minél kisebb gazdasági kárt okozzon a járvány. Hangsúlyozta, az egyezetést követően létrejött támogatási formákat az előző hónapok adatai is igazolják, ezekből az látszik, hogy a gazdaság magához tér és ismét növekedésnek indul.
A polgármester köszöntőjében Nagykanizsa innovációs képességeit emelte ki. Balogh László egy anekdotát idézve úgy fogalmazott, a város a múlt század elején is a magas tudásbázisról volt ismert, s a jövő is a magas hozzáadott értéket képviselő, innovatív iparágakról szól, reméli, ebben Nagykanizsának is fontos szerep jut.
A maszkokat csak az előadás alatt, illetve a díjátadáshoz és a fotózáshoz vették le a résztvevők (Fotó: Gergely Szilárd)
Polay József, a kanizsai kamara újraválasztott elnöke úgy fogalmazott, a szervezet történetében az elmúlt négy év az eddigi legsikeresebb időszak lett. Az elnök részletezte a járványhelyzet alatt a vállalkozók érdekében elvégzett feladataikat, és hozzátette, további gazdaságélénkítő lépésekre is elkészítik javaslataikat.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akciótervről és az adópolitikai intézkedésekről beszélt. Elmondta, azért volt szükség a szelektív támogatások bevezetésére, mert az ipar és a kereskedelem egyes ágazatait eltérően érintette a járvány miatti válság.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a mostani helyzet katalizátor lesz, hatására felgyorsul a digitalizáció és a robotika, megnő a tartalékképzés, az oktatás, valamint az összefogás és az együttműködés szerepe.
Az ünnepségen ügyeltek a koronavírus elleni védekezésre, a résztvevők maszkban hallgatták végig az előadásokat, melyek után átadták az idei elismeréseket.
Arany Díszoklevelet kapott 40 éves folyamatos vállalkozói tevékenységéért:
Harcz Lajosné kozmetikus
Anek Judit fodrász
Simon Péter ortopéd cipész
Szili Győző vállalkozó
Év Vállalkozása Díjat kapott:
Meth Electric Transformers Kft.
Z-Pannon Kft.
Via Kanizsa Nonprofit Zrt.
Év Vállalkozója Díjat vehetett át:
Ágoston Tibor egyéni vállalkozó
Városi kitüntetést vehet át a szombati díszközgyűlésen:
TUNGSRAM OPERATIONS KFT.
Heni Cuki Kft.
Európa-Bútor Manufaktúra Kft.
Nagykanizsai Kamarai Gazdaságfejlesztésért Díjat kapott:
Petró Gyula (hosszú cégvezetői és kamarai munkája elismeréséül)
Horváth Ferenc (sok éves eredményes vállalatvezetési munkájáért)
Kamarai Életmű Díjat kapott:
Wilheim Gábor (több évtizedes vállalatirányítási és kamarai vezetői
munkája megbecsüléséért)
Polay József (sok éves banki, gazdaságirányítási és kamarai vezetői
munkája elismeréséül)
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.
A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban
Március 14-én kora este hív emlékezni a Nagykanizsai Polgári Egyesület.
A Szabadics Építőipari Zrt. a megosztott az Év Építőipari CSR Kampánya Díjat vehette át.
A találkozóra nemcsak a Dunántúl különböző pontjairól érkeztek gyűjtők, hanem Szerbiából, Szlovéniából és Ausztriából is.
A jobbikos "politikus" lebukott, ahogy a Tisza Párt Kongresszusán tapsikolt.
Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték Dobri Lajost.
Óriási a jóérzésű emberek felháborodása a legnagyobb közösségi portálon.
A vármegyék egykori egyletei jó példát mutatnak és erőt adnak a ma egyesületeinek is.
Nemcsak a háborús hősök emlékét őrizheted, hanem értékes könyvcsomagot is nyerhetsz
Támogatást nyújthat nagyobb szabadtéri tüzeknél, vagy eltűnt személyek keresése során.