„Ha valaki bajba kerül, a többi huszárnak kutya kötelessége, hogy segítsen rajta, kiálljon mellette, együtt legyen vele, együtt érezzen vele…” (Fotó: Gergely Szilárd)
’56 hősei előtt tisztelgett Nagykanizsán a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség. A dél-zalai megemlékezéssel egyúttal tiltakoztak a helyi balliberális közgyűlési többség döntése ellen, amely gyakorlatilag kitiltotta a hagyományőrző szervezeteket a városi programokról.
Az egyfős többségben lévő szivárványkoalíció nemrégiben úgy határozott: sem a huszárok, sem a végvári vitézek nem lehetnek közreműködődi a hivatalos nagykanizsai eseményeknek. A járvány miatt a tervezettnél visszafogottabb, kurtább ’56-os városi tiszteletadáson, kiállásként, mégis több mint harminc nyugat-dunántúli huszár tisztelgett a magyar zászló előtt.
Az országos szövetség kanizsai rendezvénye kiállás volt a bajtársak mellett (Fotó: Gergely Szilárd)
A szombathelyi, kaposvári, fonyódi és nagykanizsai hagyományőrzők később az ’56-os emlékkertben tettek hitet a szabadság eszménye mellett. Az országos szervezet ezzel kiállt a városi programokról kitiltott kanizsai császárhuszárok mellett. Mint Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: így lett méltó a kanizsaiak tisztelgése 1956 hősei, részesei előtt.
Dr. Nagy József, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség törzstisztje kiemelte: akik ma őrzik és ápolják a szellemet, valódi bajtársak.
– Ez pedig azt jelenti – folytatta –, ha bármelyikünk, bármilyen módon valamilyen bajba kerül, valamit nem engednek meg neki, a többi huszárnak kutya kötelessége, hogy segítsen rajta, kiálljon mellette, együtt legyen vele, együtt érezzen vele.
A kanizsai balliberális képviselők „megfigyelőként”, kicsit elvonulva, fejben jegyzeteltek… (Fotó: Gergely Szilárd)
A kanizsai huszárok szerint a puszta létük, konzervatív értékrendjük zavarja a balliberális többséget, de azt mondják: nem adják fel a harcot.
– Azét vagyunk itt, hogy szembeszálljunk velük, hogy lemossuk őket – hangsúlyozta portálunknak Dobri Lajos, a Nagykanizsai Császár Huszárok parancsnoka, hozzátéve, a huszárok megemlékezése előtt a balliberális képviselők is főt hajtottak az emlékoszlopnál, ami azt jelképezte: „a gyilkosok koszorúzzák az áldozatokat”, hiszen amit ők képviselnek, az ugyanaz a szellemiség, mint ami a hajdani diktatórikus hatalmat jelképezte.
Dobri Lajos: Nem félünk a balliberális bosszútól (Fotó: Gergely Szilárd)
Dobri Lajos szögezte: „Kibírjuk valahogy ezt a 4-5 évet, s lehet, magunkban pici bosszút forralunk, de koránt sem akkorát, amekkorát mi kaptunk tőlük”. A parancsnok hangsúlyozta: őket nem lehet kitiltani a város rendezvényeiről, hiszen azoknak évtizedek óta részesei. A balliberális bosszútól pedig nem félnek, és ebben a helyzetben is érvényes régi köszöntésük: erőt, tisztességet! – ami több alkalommal, kellő hangsúllyal szállt az ég felé az ’56-os emlékkertből.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.
Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait
Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.