A színpad előtt az olvasókör korábbi elismeréseiből sorakoztattak fel néhányat (Fotó: Gergely Szilárd)
Ünnepségen emlékeztek meg a Kiskanizsai Polgári Olvasókör 150 éves jubileumáról. A szombati esemény tisztelgés volt az alapítók előtt.
– Emlékeznünk kell az őseinkre, emlékezni kell apáinkra, nagyapáinkra, akik ezt az olvasókört létrehozták. És mindig úgy kell emlékeznünk, hogy a tiszteletet megadjuk nekik, ennek egyik jele, hogy évente megtartjuk a kis műsorral fűszerezett évfordulós programot. Egyébként nagyon-nagyon sokrétű munkát végzünk itt az olvasókörben. Az egyik legfontosabb az énekkarunk, az Árvácska Dalkör. A járvány miatt most szünetel a kártyaklubunk, a sütő-főző szakkörünk. Jól működő közösség vagyunk, de most elmaradnak a rendezvényeink, amúgy fellépésekre, dalostalálkozókra járunk, illetve évente három bált tartunk, azok mindig nagyon jól sikerülnek, most hiányolják is a társak – mondta Salamon Sándorné, az olvasókör elnöke.
Salamon Sándorné (Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő rámutatott, 150 év még a történelemben is mérhető időtáv, amely olyan eseményeket, történéseket hordoz magával, amelyekre érdemes megemlékezni.
– Kiskanizsa közössége nem felejti, hogy őseik 150 évvel ezelőtt, 1870-ben létrehozták ezt az olvasókört. Tették ezt akkor adományozásból és hitelből, majd működtették hosszú évtizedeken keresztül egyrészt azért, hogy ápolják a magyar hagyományokat, a magyar kultúrát és a mezőgazdasággal kapcsolatos tudást. Ezt pedig egymásnak átadják vagy éppen a könyvekből új tapasztalatokat szerezzenek. Ez a hagyományőrzés megszakadt egy ideig, de az 1990-es évek után a közösségükhöz és a hagyományokhoz ragaszkodó kiskanizsaiak újraélesztették, és azóta is kulturális rendezvényeken, közösségi rendezvényeken hallani és látni az olvasókör aktivitását. Én köszönöm, hogy példát mutatnak mindenkinek, akinek fontos a magyar identitás, fontos a hagyományőrzés, a hagyományok tisztelete – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
Az ünnepségen részt vett Cseresnyés Péter is (első sor, első szék, fotó: Gergely Szilárd)
A rendezvényen – a hagyományoknak megfelelően – elismeréseket is átadtak, a tagoknak pedig megköszönték az aktivitásukat. Az olvasókör tagjait a város nevében Balogh László polgármester köszöntötte.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.