A Kanizsai Dorottya kórházban 54 fertőzöttet ápolnak, közülük 7 ember van az intenzív osztályon, 1 beteg pedig lélegeztetőgépen (Fotó: Gergely Szilárd)
133 regisztrált koronavírusos van Kanizsán, karanténra összesen 192 embert köteleztek. A kórházban 54 fertőzöttet ápolnak, közülük 7 ember van az intenzív osztályon, 1 beteg pedig lélegeztetőgépen – közölte a ma reggeli adatok alapján a polgármester. Balogh László felhívta a figyelmet arra, hogy a Soós-kutatóközpont munkatársai a múlt héten a város külterületein (Kiskanizsa, Palin, Szabadhegy, Miklósfa) és a központi szennyvíztelepen is vettek mintát, a vizsgálatok nagyobb koncentrációban mutatták ki a koronavírus örökítőanyagát a szennyvízben, tehát a következő napokban a fertőzés folyamatos emelkedésével kell számolni.
A polgármester elmondta, a szakminiszter határozata alapján 194 ágyat kellett felszabadítani a kanizsai kórházban koronavírusos betegek ellátására, ebből 34-nek kell intenzíves ágynak lenni.
Balogh László és Brünner Szilveszter a mai sajtótájékoztatón (Fotó: Gergely Szilárd)
A Kanizsai Dorottya Kórházban jó a műszerezettség, jelenleg 27 lélegeztetőgép van, a jövő héten további 19-et kapnak, az egészségügyi személyzet védőfelszerelése biztosított, az akut betegek ellátása folyamatos, bizonyos területek kivételével a szakrendelések is zavartalanok voltak – emelte ki a kórház főigazgató-főorvosa.
Brünner Szilveszter elmondta, ha a járványhelyzet szükségessé teszi, akkor további ágyakat kell bevonniuk az ellátásba, ami viszont azt jelenti, hogy a szakrendeléseket tovább kell szűkíteni, ugyanis az azokban dolgozó egészségügyiek munkájára is szükség lesz a koronavírusos betegek gyógyításához. Hangsúlyozta, erről mindenképpen időben tájékoztatják a lakosságot, hozzátéve, a kardiológiai, az onkológiai, a gyermekgyógyászati, a fül-orr-gégészeti és az urológiai szakrendelések azonban továbbra is zökkenőmentesek lesznek.
Brünner Szilveszter úgy véli, a következő 4-5 hétben a koronavírusos betegek ellátása jelentős erőket igényel majd, így a tervezhető műtétek elhalasztásáért, az esetlegesen szünetelő szakrendelésekért mindenkinek a megértését kéri.
A főigazgató hozzátette, Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő közbenjárásával már a múlt héten járványkórház lett a kanizsai intézmény, ez azt jelenti, hogy a kanizsai betegeket helyben lehet ellátni, de hozzátette, már az ellátási területen kívülről érkezett betegeket is ápolnak.
Brünner Szilveszter a sajtón keresztül is köszönetet mondott munkatársainak a helytállásukért.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.