Indul a járat (Fotó: Gergely Szilárd)
Tegnap kora este két mikulásjárat ment házról házra a miklósfai gyerekekhez. Csaknem 200 kicsi várta, hogy személyesen is találkozzon a nagyszakállúval. Ők mindannyian levelet írtak a mikulásnak, akinek a sok teendő miatt egy hintót és egy „motoros szánt” is be kellett vetnie.
Radics Bálint, a településrész önkormányzati képviselője azt mondta, ugyan a hagyományos mikulásváró program a járvány miatt elmaradt, de a járatok olyan népszerűek és látványosak voltak, illetve olyan jó volt a fogadtatásuk, hogy jövőre is elindítják azokat.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.
Tejfel József elnök szerint egyesületük a Fodor Csaba vezette baloldali frakció politikai bosszújának áldozata.
Mutatjuk a városi gyereknap programjait.
A kistérségi társulás nem adja át Kanizsának a Bajza utcai székhelyet.
A polgármester szerint gyáva és etikátlan az ÉVE.
Ilyen szemetelést látva az az érzésünk támad, hogy a bolygó tisztán tartása érdekében tett kezdeményezések kudarcba fulladtak.
Fodor Csabáék újabb pénzeket osztogattak és a Kanizsa Arénát működtető céget is felszámolták.
Vízhiány léphet fel szerda éjszaka a keleti városrészben.
A rendezvényen a város szinte összes tánccsoportja képviseltette magát.
Videós beszámolónk az Utca Tánc Fesztiválról
Táncos felvonulás és koncert is szerepel a sokszínű kínálatban.
A Fa-Feri Kft. új, 1700 négyzetméteres csarnoka mintegy 9 ezer nagyméretű bútorlap tárolására alkalmas.
Csütörtök estétől több útszakaszt is lezárnak a belvárosban az Utca Tánc Fesztivál miatt.
A Nagykanizsai Tankerületi Központ és az Iskolapszichológusok Munkaközössége negyedik alkalommal szervezett neveléstudományi konferenciát.
Veszélyben az 588 millió forintos kormányzati támogatás.
Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton.