A szeretetdobozokat tegnap szállították a központi CsodaPontba (Fotó: Gergely Szilárd)
Csaknem ezer csomag gyűlt össze az Egy doboznyi szeretet elnevezésű jótékonysági akcióban. A járvány miatt sokáig az is kérdés volt, meghirdetik-e idén a gyűjtést, de végül alig néhány hét alatt csaknem 1000 doboznyi ajándék gyűlt össze. A 2016-ban indult jótékonysági akció első négy évében minden alkalommal több ezer doboznyi szeretetet adtak a rászorulóknak a kanizsai és környékbeli jótékonykodók, idén azonban nem a rekordmennyiség elérése volt a cél.
A szeretetdobozokat tegnap szállították a központi CsodaPontba, ahol Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester is köszönetet mondott mindazoknak, akik ebben az évben is hozzájárultak ahhoz, hogy a rászoruló családokban élő gyermekek karácsonya szebb lehessen.
Cseresnyés Péter és Balogh László (Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter hangsúlyozta, az elmúlt években Kanizsára, a környékbeli falvakba és határon túli magyar gyerekeknek is jutott az ajándékokból.
– Idén későn hirdettük meg az akciót, mert a járvány miatt nem lehetett időben tudni, hogy megvalósítható-e, de végül Hella Ferenc lelkész úrral úgy döntöttük, hogy most is megszervezzük. Nem is gondoltunk arra, hogy a koronavírus és a rövid időszak miatt ennyi szeretetdoboz lesz. Köszönöm mindenkinek, aki ebben a nehéz helyzetben is gondolt az elesettekre, gondolt azokra gyerekekre, akiknek lehet, hogy ez lesz az egyetlen ajándék a karácsonyfa alatt – fogalmazott a politikus.
A polgármester elmondta, idén is egyből csatlakozott a kezdeményezéshez.
– Egészségünket, gazdaságunkat, közösségeinket féltjük most, de éppen az ilyen események és alkalmak, benne a hagyomány erősít meg bennünket abban, hogy a világban, az életben sokkal több a jóindulat, a jót adni akarás, mint néha elkeseredésünkben hisszük, hiszen ennek a póluspárnak a másik fele is dolgozik. Hihetünk tehát a pozitív dolgokban, a pozitív dolgok erejében. Lám, ez a jótékonysági akció és a szinte pillanatok alatt összegyűlt ezer doboz is most ezt mutatja. Tudom, hogy más, ehhez hasonló, jót adni akaró akciók is vannak ilyenkor adventben, karácsony táján, de maradjunk mi ennél a hagyománynál, mert ez egy kicsit kanizsaikum is – mutatott rá Balogh László, hozzátéve, hogyha a világban minél több jó ember van, akkor a világ is jobbá válik, s ő hiszi, hogy ez nem csak karácsonykor jó és fontos üzenet.
Az adományok kiszállítása ma kezdődik.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.