(A kép forrása: Facebook/Balogh László)
A 21. kötettel folytatódott a kanizsai kortárs szerzők műveiből válogatást adó sorozat, a hírről Balogh László polgármester számolt be a Facebook-oldalán.
Mint írta: „Az éves Kanizsai Antológia pályázatra a korábbi évekhez hasonlóan szép számmal érkeztek alkotások, s ez azért is örömteli, mert nem a bezárkózás, nem a félelem, hanem az alkotás tüze és a reményteli várakozás tölthette el az alkotókat.”
Bejegyzéséből kiderül: a legújabb antológiában 54 pályázó 98 műve kapott helyett: 62 vers, 16 novella, 2 esszé, 2 történeti tanulmány és 5 várostörténeti portré, emlékezés. A mintegy 250 oldalas kiadványt 2 alkotó 11 grafikája gazdagítja.
A polgármester külön kiemeli a kanizsai portrékat felvonultató fejezetet: ebben olvashatunk „Berecz Imréről, egy 19. századi kanizsai muzsikusról, Pichler József rézművesről és Buda Ernőről”, a középkori európai városok jogáról szóló tanulmánysorozat pedig az európai és a magyar büntetőjogi gyakorlatokat veti össze. Zárásként a Nagykanizsa 1601-es visszavívását megörökítő metszetről tudhatunk meg érdekességeket.
A járvány és a karantén mint téma – és létélmény – természetesen nyomot hagyott az idei antológián, a szerkesztők (Kardos Ferenc és Lehota M. János) külön fejezetet szenteltek ezeknek a munkáknak.
A kötet megjelenését az önkormányzat is támogatta. A szerzők tiszteletpéldányaikat a rendkívüli állapot megszűnése, január 11-e után vehetik át a Halis István Városi Könyvtárban. A tervek szerint a 21. antológiát a magyar kultúra napján a nagyközönség előtt is bemutatják, amennyiben a járványhelyzet engedi.
A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.
A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.