Kanizsa - 2020. december 29., Kedd
#Fidesz #sajtótájékoztató

Fidesz frakcióvezető: a nagykanizsai balliberálisok megint félre akarták vezetni a város lakóit

Fidesz frakcióvezető: a nagykanizsai balliberálisok megint félre akarták vezetni a város lakóit

Szabó Szilárd, a Fidesz nagykanizsai képviselőcsoportjának frakcióvezetője (Fotó: Gergely Szilárd)

A nagykanizsai balliberálisok megint félre akarták vezetni a város lakóit. Ez már szokásukká válik, ezt mondhatjuk az elmúlt hónapok alapján – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a helyi Fidesz-frakció vezetője. Szabó Szilárd idézte Horváth Jácint DK-s képviselőt, aki azt állította, hogy „a 2020-as 2,5 milliárd forint helyett 1-1,2 milliárd forint iparűzési adó kerülhet a költségvetésbe”. 

– Ez számszaki szempontból sem igaz, ennek utána lehet számolni, tehát a képviselő vagy tájékozatlan, vagy tudatosan nem állít igazat, kvázi hazudik, és nem a valóságnak megfelelően kommunikál és vezeti félre a közvéleményt. Ők a felelősség nélkül történő szövegelés, hangulatkeltés hibájába esnek, mivel egy világjárvány okozta válság döntéseinek súlya nem az ő felelősségük – az emberek szerencséjére – emelte ki Szabó Szilárd.

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai és a válságkezelés komoly feladatot és egyben felelősséget is jelentenek a kormány és az önkormányzatok számára. Ennek kapcsán a múlt heti kormányzati döntés eredményeként, a kis- és közepes vállalkozások, egyéni vállalkozások iparűzési adója január 1-jétől a felére csökken, ezzel 150 milliárd forintot hagy a kormány a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknál. A frakcióvezető rámutatott, 2011-ben az önkormányzatok 460 milliárd forinthoz jutottak az iparűzési adóból, 2019-ben pedig majdnem 800 milliárd forinthoz.

 – Fodor Csaba és Horváth Jácint múlt heti nyilatkozatában nem mondott igazat. Valószínűleg már ezzel is arról terelik a felelősséget, hogy lassan másfél év városvezetést követően sem tudnak mit felmutatni, hogy nem képesek a várost hatékonyan és gazdaságosan vezetni, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a többségi döntés az ő kezükben van – mondta Szabó Szilárd.

A képviselő arról is beszélt, hogy Nagykanizsa esetében sem annyira drasztikus a helyzet, mint ahogy azt a baloldali ÉVE-frakció félrevezető nyilatkozata sugallja, hisz a döntés azokra a vállalkozásokra terjed ki, amelyeknél a bevétel nem haladja meg a négymilliárd forintot és 250-nél kevesebb a dolgozójuk. Szabó Szilárd kiemelte, az előzetes szakmai számítások szerint Nagykanizsa esetében az iparűzési adó bevétel várható csökkenése 600 millió Ft alatt marad, tehát valótlanok a Horváth Jácint által mondottak, amik egyébként másra nem jók, mint politikai hangulatkeltésre, félrevezetésre. 

– Az ÉVE-frakció számára nem fontos a kis- és középvállalkozások életben maradása, nem fontos az ott dolgozó munkavállalók sorsa?! Fodor Csaba szerint ez egy undorító intézkedés volt. Persze ők nem tudják milyen az, amikor valaki egyik napról a másikra elveszti a munkahelyét, és egy család megélhetése kerül veszélybe. Kíváncsi lennék, hány egyéni vállalkozóval, mikro-, kis- és közepes vállalkozással vették fel a kapcsolatot, hogy a kormány eme támogatása mennyiben segíti a járvány helyzet okozta károk enyhítését, munkahelyek megtartását – fogalmazott a frakcióvezető.

Szabó Szilárd hangsúlyozta, ezek az intézkedések ugyanis a gazdaság védelmét szolgálják, hogy legyen hol dolgozni, s hogy a szülők el tudják tartani a családokat. A kis- és középvállalkozások adójának megfelezése egyszerre szolgálja a munkahelyek megtartását, újabbak teremtését, a gazdaság megerősítését és az emberek védelmét.

– Úgy tűnik, mindez Horváth Jácint és Fodor Csaba számára nem fontos, csak csupán az, hogy a városi cégek vezetőinek fizetését megemeljék, illetve 3-400 ezer forintos tiszteletdíjakat szavazzanak meg maguknak. Az önkormányzat működőképessége természetesen közös érdekünk. Éppen ezért  jó lenne, ha a hangulatkeltés helyett segítenék a kormány vállalkozásokat támogató tevékenységét, vagy ha erre nem képesek, akkor legalább félrevezető információkkal ne hergeljék a közvéleményt. Az Orbán-kormány  kormányzati döntései szem előtt tartják az önkormányzati érdekeket is. Így volt ez akkor is, amikor például 2013-ra sikeres adósságkonszolidációt hajtott végre, melynek kertében Nagykanizsa városától mintegy 6,5 milliárd forint hiány került átvállalásra. Az a 6,5 milliárd forint az volt, amit a Gyurcsány-Bajnai-kormányzások hozzá nem értése, az önkormányzat alulfinanszírozása  miatt volt kénytelen felvenni a város. Erről Fodor Csabának is kell, hogy legyenek emlékei, így érthetetlen, hogy miért is beszél folyamatosan az önkormányzatok ellehetetlenítéséről. Amit a Gyurcsány-kormány működése szétzilált, azt az Orbán-kormány helyrerakta – mondta a frakcióvezető.

 

 

 

 

 

Még érdekes lehet ...


2025. március 24., Hétfő

Dömötör Csaba: Magyar Péter és a Tisza nem a magyarok érdekeit képviseli Brüsszelben (Galériával!)

A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.


A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére (Galériával!)

Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.


2025. március 23., Vasárnap

Hol vagy, tavasz?

Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.


2025. március 21., Péntek

Ma van az erdők nemzetközi napja

Elültették a korai juhart az időspirálba.


2025. március 20., Csütörtök

A kimagasló szakmai tevékenységet díjazták

Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.


2025. március 16., Vasárnap

Polgári est Dömötör Csabával

Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.


2025. március 15., Szombat

Az önkormányzattól függetlenül emlékeztek

Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”


Van hová fejlődni...

Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.


2025. március 14., Péntek

Gyönyörű, méretes pontyok érkeztek a Csónakázó-tóba

Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.


2025. március 13., Csütörtök

Ezt tudnod kell: így zajlik a lomtalanítás Nagykanizsán!

Minden fontos információ egy helyen.


2025. március 12., Szerda

1848 emlékezete: őrzi titkát a korabeli csappantyús puska

A fegyver a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban


2025. március 11., Kedd

Hajtsunk fejet a bátrak előtt!

Március 14-én kora este hív emlékezni a Nagykanizsai Polgári Egyesület.


Kiemelkedő teljesítményeket díjaztak

A Szabadics Építőipari Zrt. a megosztott az Év Építőipari CSR Kampánya Díjat vehette át.


Bemutatták a világ valaha kiadott legnagyobb címletű bankjegyét is, a százmillió bilpengőt (Galériával)

A találkozóra nemcsak a Dunántúl különböző pontjairól érkeztek gyűjtők, hanem Szerbiából, Szlovéniából és Ausztriából is.

+