Kanizsán és Magyarország szinte teljes területén érezhető volt az újabb horvátországi földmozgás.
A beszámolók alapján nem sokkal negyed egy után Kanizsán is megremegtek az épületek, kinyíltak bútorajtók, lengtek a csillárok, függönyök, megdőltek karácsonyfák. Egyelőre helyi károkról nem érkezett jelentés. Nagykanizsán is az újabb horvátországi földrengést lehetett érezni.
A tegnapi után ma újabb, 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, sérültek is lehetnek - közölte a helyi sajtó alapján az MTI. A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.
Forrás: facebook/MTI
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.