Kanizsa - 2021. július 23., Péntek

Térségben gondolkodnak

Térségben gondolkodnak

(Fotók: Gergely Szilárd)

A Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építéséről egyeztetett a két város polgármestere, valamint Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője.

Cseresnyés Péter, a dél-zalai város és térségének országgyűlési képviselője a találkozó után tartott nagykanizsai sajtótájékoztatón azt mondta: minden érintettnek érdeke a 74-es főút kiváltása egy új, kétszer kétsávos úttal. A két város így gazdasági és társadalmi szempontból is egy agglomerációt alkothat. A főúton most jelentős a teherforgalom, és a nyári szezonban nagyon sok az átutazó külföldi turista. Az út melletti települések élhetőbbé válhatnak, ha a járművek elkerülik őket - tette hozzá a politikus, az innovációs és technológiai tárca kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkára.

A két város csak közösen érhet el sikereket, hiszen Zala megye gyakorlatilag egy régiónak, egy agglomerációnak számít - mondta a képviselő. A korábbi kormányok meg nem valósult ígéreteivel szemben a jelenlegi kabinet tényleges lépeseket tesz a zalai úthálózat fejlesztéséért, így valósulhatott meg például az M70-es autóút autópályává bővítése - közölte.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a két város külön-külön kevés ahhoz, hogy felvegye a versenyt más magyarországi vagy külföldi régiókkal, csak szoros szövetségben érhetnek el sikereket. A leendő gyorsforgalmi út Zalaegerszeg és Nagykanizsa között egyfajta "köldökzsinór" lesz, amely biztosíthatja az együttes gazdasági erőt - mondta.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) is azt emelte ki, hogy Észak- és Dél-Zala - a két város mintegy 110 ezer lakosával - csak együtt lehet sikeres. A kormány "Zala-párti", így nemcsak a két város közötti gyorsforgalmi útra, de további útfejlesztésekre, így a Nagykanizsát Kaposvárral összekötő sztráda megépítésére is vannak elképzelések - tette hozzá.

Az MTI kérdésére Cseresnyés Péter elmondta: a Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő gyorsforgalmi út új nyomvonal kiépítését jelenti majd. Jelenleg a tervezés közbeszerzési kiírását készítik elő.

(Forrás: MTI)

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. február 13., Csütörtök

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

Akkor vegyük sorra, mi történt Nagykanizsán az elmúlt években!


2025. február 12., Szerda

Már megint sírnak-rínak

Az ÉVE kvázi beismerte, hogy leépül a város a vezetésük alatt.


2025. február 11., Kedd

Mohácsi busók Kanizsán

A hétvégén a Kiskanizsai Polgári Olvasókör szervezésében harmadik alkalommal volt busójárás a dél-zalai településen.


2025. február 08., Szombat

Márciustól a gatyád is rámegy, ha nem találsz parkolóhelyet

Az önkormányzat azt tervezi, hogy március 1-től közigazgatási bírsággal sújtják mindazokat, akik zöldterületen parkolnak.


2025. február 06., Csütörtök

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

Az ÉVE hat évvel ezelőtt tett ígéretet a körforgalom kiépítésére, ám azóta egy kapavágás sem történt a területen.


2025. január 31., Péntek

Dr. Kovács Mónika a vármegyei kórházból érkezett a dél-zalai városba

Új szakrendelések Zalában kizárólag Nagykanizsán.


2025. január 29., Szerda

A szociális szféráról se feledkezzenek meg

Bérkiegészítést javasol a Fidesz.


2025. január 26., Vasárnap

Emlékek a Csónakázó-tóról

A Csótó idén 50 éve készült el nagy társadalmi összefogással, ebből az apropóból írtak ki pályázatot.


2025. január 19., Vasárnap

A Tisza nem vezet, de a Fidesz sem nyerte még meg a választásokat

Mráz Ágoston Sámuel volt a polgári est sorozat vendége.


2025. január 18., Szombat

Már lehet jelentkezni az idei fánksütő versenyre

Az idei rendezvényt március 1-jén tartják a Kanizsa Arénában.

#Nagykanizsa

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

Megvannak az éjszakai nehézfiúk

2025. február 13. - Kék hírek

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

A csúf igazság, avagy a számok nem hazudnak

2025. február 13. - Kanizsa

Már megint sírnak-rínak

Már megint sírnak-rínak

2025. február 12. - Kanizsa

Mohácsi busók Kanizsán

Mohácsi busók Kanizsán

2025. február 11. - Kanizsa

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

Több ezer hamis ruhát foglaltak le Nagykanizsán

2025. február 08. - Kék hírek

Programok a hétvégére

Programok a hétvégére

2025. február 06. - Érdekes

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

Hat éve nem sikerül körforgalmat építeni

2025. február 06. - Kanizsa

+