Kanizsa - 2021. november 13., Szombat
#idősek hete #Nagykanizsa #Miklósfa #Kisfakos #Kiskanizsa #Bajcsa #Bagola #Palin #szépkorúak #köszöntés

Így ünnepelték az időseket

Így ünnepelték az időseket

(Fotók: Gergely Szilárd)

A pandémia miatt egy év kihagyás után rendezték meg újra az Idősekért Nagykanizsán ünnepi hetet. A programsorozat keretében nemcsak a dél-zalai városban, hanem a hozzá tartozó településrészeken is köszöntötték a „régóta fiatalokat.”

Pénteken ünnepi gálaműsorral ért véget az egész héten át tartó programsorozat. Az előző napokban a kisfakosi, a bagolai, a bajcsai, a kiskanizsai, a miklósfai és a palini időseknek kedveskedett kulturális műsorral és vacsorával a nagykanizsai önkormányzat, a hét zárásaként pedig a Hevesi Sándor Művelődési Központba várták a nyugdíjasokat. A résztvevőket előbb Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntötte, majd levetítették a kiskanizsai Pipitér óvoda gyermekeinek videóüzenetét. A gálaműsor vendége az idén Jászai Mari-díjjal kitüntetett Hommonay Zsolt színművész volt.

Galériánkban a kisfakosi, a kiskanizsai, a miklósfai, valamint a palini időskorúak köszöntését láthatják.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. április 13., Hétfő

Egészségnevelő podcast indult Nagykanizsán

A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.


Több mint egy tonna hal és kiélezett küzdelem – ezt hozta a VI. Csótó Carp Cup

A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.


2026. április 12., Vasárnap

Cseresnyés Péter: Holnaptól már nem lehet másra mutogatni

A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.


Nagy részvétel, nagy tét – Cseresnyés Péter nyilatkozott az urnazárás után

-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.


Cseresnyés Péter is szavazott már – Zalában is rekorder a részvételi arány +Képgaléria

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.


2026. április 11., Szombat

A nap vicce: a baloldal szerint túlárazott Kanizsa Arénában ünnepel a Tisza jelöltje

Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.


2026. április 10., Péntek

Szabó Zsófi is beállt Cseresnyés Péter mögé Nagykanizsán

Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.


Gagyi hősök és a nagykanizsai köpönyegforgatók, avagy a tiszás propaganda mozgatórugói

Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.


Szupertiszta víz és magyar szabadalom: új dimenzióba lép a nagykanizsai Hidrofilt

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.


2026. április 09., Csütörtök

Harmadszor Nagykanizsán – de mit kapnak cserébe a kanizsaiak?

A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre


2026. április 08., Szerda

Ezer dolgozó, félmillió beteg: a szakma csúcsán a nagykanizsai kórház

Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.


2026. április 07., Kedd

Rózsaszínbe öltözött Nagykanizsa belvárosa

Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.


2026. április 06., Hétfő

Rendőrkutya a könyvtárban

Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.


Véletlenek nincsenek: Lovkó Csaba, a Tisza kanizsai üdvöskéje a szocialistáktól indult

Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.


2026. április 03., Péntek

Családi nap lesz nagyszombaton a múzeumban

A gyerekeket és szüleiket nagyszombaton 9 és 14 óra között várják a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.


2026. április 02., Csütörtök

Kiderült az igazság: mégsem történt jogsértés a felvonuláson!

A Nemzeti Választási Bizottság a Zala Vármegyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság határozatát megváltoztatta és Lovkó Csaba kifogását elutasította.


Újabb fejlesztés a nagykanizsai kórházban: modern ágyak segítik a gyógyítást

A beszerzés teljes egészében a kórház saját forrásából valósult meg, ami jól mutatja az intézmény elkötelezettségét a betegellátás minőségének folyamatos javítása iránt.

+