Kanizsa - 2021. november 13., Szombat
#körforgalom #Nagykanizsa #Cseresnyés Péter

Járható!

Járható!

(Fotók: Gergely Szilárd)

Mind a négy irányból autóval is megközelíthető és járható a körforgalom a 7-es és a Petőfi utca kereszteződésében. Az ötszáztizennyolc millió forintos beruházás teljesen még nem készült el, például a parkosítás még hátravan.

Mórocz József, a Magyar Közút Zala megyei igazgatója pénteken, az aszfaltozás utolsó pillanataiban tájékoztatott a fejlesztésről:

– A körforgalom építése lassan befejeződik. Csak egy dologgal maradunk adósak: a növénytelepítést és a környezetrendezést a következő év elején tudjuk elvégezni. Ezt leszámítva a körforgalom rövidesen teljesen elkészül, tehát jóval könnyebb lesz a közlekedés ezen a szakaszon. Az, hogy ilyen gyorsan elindulhatott ez a beruházás, főként annak köszönhető, hogy Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő egy külön kormányzati programban szerepeltette ezt a körforgalom-építést. Szerencsére a műszaki tervek már korábban rendelkezésre álltak, és így a döntést követően szinte azonnal elkezdődhettek a munkálatok..

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a körforgalom-építés és a veszélyes kereszteződés és az Ipari Park bővülése miatt várható forgalomnövekedés miatt is szükséges volt. A kereszteződés átépítése már a 2010-es évek elején, polgármestersége idején is felmerült, 2014-re terv is készült.

– Apró munkák vannak még: a 7-es útnak a rendbetétele, a körforgalmon kívüli rész tekintetében pedig a járdaépítés és a zöldítés. A legfontosabb azonban az, hogy a körforgalom járható. Egy hosszú út befejező állomásához érkeztünk, a kormány segítségével egy régi problémára sikerült megoldást találni, ami az Ipari Park bővülése miatt is nagyon fontos. Amint ugyanis az első beruházók megjelennek az új Ipari Parkban, ennnek az útszakasznak még nagyobb lesz a forgalma. Ezt ismerte fel a döntéshozó is, amikor a fejlesztést támogatta.

A hetes főúton még mindkét irányban hosszabb részen felmarják az aszfaltot és újraburkolják a két szakaszt, valamint egy kisebb járdaszakasz felújítása a további közműkiváltások után történik meg. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, a kivitelezők már az idén, de legkésőbb a jövő tavaszig befejezik a munkálatokat.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. május 17., Szombat

Se vizsgálat, se hanganyag - Schautát védi a teljes ÉVE-frakció

Az önkormányzati törvény egyértelműen fogalmaz, azaz a képviselőknek joguk van tájékozódni minden önkormányzati ügyben.


Felháborító!

Állati ürülék a belváros közepén.


2025. május 16., Péntek

Igen vagy nem?

Megérkezett a VOKS 2025 Nagykanizsára.


2025. május 13., Kedd

Triplázott a tehetség!

Újabb kimagasló siker a Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen.


2025. május 12., Hétfő

Újfent magát égette Berta képviselő

Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke szerint az értő olvasás hiánya egyre kínosabb helyzetekbe sodorja a városatyát.


Ökoiskola lett a Zrínyi

A címet 2025. szeptember 1-től 2028. augusztus 31-ig használhatják.


2025. május 11., Vasárnap

Különdíjasok a Cserhátis Angyalok

A fiatalok a Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából megrendezett versenyen öregbítették Nagykanizsa hírnevét.


2025. május 09., Péntek

Szavazólapok érkeznek Zalába: Mondj véleményt Ukrajna EU-csatlakozásáról!

A magyarok döntését egyfajta véleménynyilvánító népszavazásnak lehet tekinteni, melynek eredményét a magyar kormány képviseli majd az erről szóló vitában.


2025. május 08., Csütörtök

Nagykanizsai siker az országos diák forrasztási versenyen!

Korcsmáros Mátyás teljesítménye önmagáért beszél: a 10. helyezés az országos élmezőnyt jelenti, különösen egy ilyen összetett, nagy presztízsű versenyen.


2025. május 06., Kedd

Vasárnap újra bizonyított Kanizsán a Gondosóra

Már több tízezer idős ember biztonságát szolgálja Magyarországon.


Gróf Széchenyi Ödön emlékplakettel tüntették ki Kómár Ferenc tűzoltó alezredest

A Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett a hazai tűzoltóság egyik legnagyobb rangú szakmai elismerése.


2025. május 05., Hétfő

Zalakocka Aktuál: Miért jártak Kanizsán a kínaiak?

Aktuális témák a Zalakocka Aktuál podcastjében.


2025. május 04., Vasárnap

Város napja Nagykanizsán

Számos szórakoztató, zenés, kulturális elem színesítette a kétnapos rendezvényt.

#Nagykanizsa

Vissza az életbe

Vissza az életbe

2025. május 18. - Kék hírek

Micsoda koncentráció

Micsoda koncentráció

2025. május 18. - Sport

Felháborító!

Felháborító!

2025. május 17. - Kanizsa

Igen vagy nem?

Igen vagy nem?

2025. május 16. - Kanizsa

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

Bizonyítottak a kanizsai egyetemisták

2025. május 16. - Sport

Újra a csúcson!

Újra a csúcson!

2025. május 13. - Sport

+