(Fotó: Gergely Szilárd)
Magyarországnak előre kell mennie, nem pedig hátra! Éppen ezért a Fidesz-KDNP-kormány döntései értelmében négy fontos területen is előre lép Magyarország – mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
Kifejtette: az idősek, az aktív korosztály, a családok és a fiatalok számára is kedvező intézkedések jól jelzik a kormány célkitűzését.
– Az a jó hírünk van, hogy a 13. havi nyugdíjnak a teljes összegét meg fogják kapni 2022 februárjában a nyugdíjasok. Tehát nem fokozatosan, lépésről lépésre, évenként egy-egy negyedévvel megtoldva a nyugdíjnak az arányos összegét, hanem egyszerre visszaadjuk azt a 13. havi nyugdíjat, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett 2008-2009-ben.
Az aktív korúak kapcsán Cseresnyés Péter emlékeztetett arra, hogy jelentős mértékben emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum: az előbbi 200 ezer, az utóbbi 260 ezer forintra. Az átlagkeresetek várhatóan tovább emelkednek a jövőben. 2010 és 2021 között körülbelül a duplájára nőttek a bérek Magyarországon.
– Nemcsak a minimálbér és a garantált bérminimum, hanem az átlagbér is több lett, közel 200 ezer forint helyett 400 ezer forint fölé nőtt - mutatott rá. – Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság jól teljesített, ahogy az is, hogy egyre többen, csaknem 1 millióval többen dolgoznak a munkaerőpiacon, mint 2010 előtti időszakban.
A politikus beszélt a családi adókedvezményről is, amely csaknem 2 millió szülőt érint, és összességében mintegy 600 milliárd forintot hagy a gyermekes családok zsebében, szemben a baloldallal, amely a 2010 előtti időszakban jelentős terheket rótt a családokra, és kedvezményeket vett el.
A 25 év alatti fiatalok kapcsán elmondta: munkába állásuk és önálló életük megkezdéséhez ők is jelentős segítségre számíthatnak az szja-mentesség révén. Mint mondta, ez az intézkedés is szöges ellentétben áll azzal a mentalitással, amit Gyurcsány Ferenc képviselt, amikor megüzente például a munkáltatóknak, hogy „ha nem tetszik itt, el lehet menni Magyarországról”.
Abban az esetben, ha jövő áprilisban nem jó döntünk, Magyarország hátra fog menni, és nem előre, szögezte le Cseresnyés Péter.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.