(Fotó: Gergely Szilárd)
Autós találkozót szervezett a minap Szabados Zoltán és Szabó László a Kanizsa Aréna parkolójában.
A találkozón résztvevő mintegy 40 autó között főként a mindennap használatos kocsik sorakoztak fel, ám veterán járművek is érkeztek. A magyar mellett lengyel és német rendszámú autók is láthatóak voltak. Szabó László szerint fontos az autós társadalom számára, hogy megismerjék, ki ül a másik autóban, valamint ápolják a baráti kapcsolatokat. A programot épp ezért szervezték meg.
Pataki Gábor, az egyik résztvevő elmondta, rendszeresen jár Németországban és Franciaországban is hasonló autós találkozókra. Ezeken az eseményeken jó megmutatni, ki mit fejlesztett a kocsiján, legyen szó tuningról vagy külső változtatásokról.
Ilyen „félkész” költségvetés elfogadására korábban még nem volt példa a kanizsai közgyűlés történetében.
Az intézmény elhatárolódott minden olyan médiamegjelenéstől, amely szándékosan elferdíti a tényeket, illetve találgatásokra épít.
Adventi úton a kanizsai piaristákkal.
Újabb zalai siker a Magyar Vállalkozók Napján.
Az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akció szervezői december 10-ig várják a cipősdoboz-adományokat.
A Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság által szervezett megmérettetésen a fiatalokra 12 állomáshelyen vártak izgalmas feladatok.
Az Országgyűlés elnöke szerint Magyarországnak elemi érdeke, hogy kimaradjon a háborúból és annak finanszírozásából.
Lezárult az idei haltelepítési szezon.
Elhunyt Steinhardt László, Nagykanizsa egyik meghatározó alakja.
Még tavaly októberben döntött a magyar kormány arról, hogy a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara számára ingyen átad egy állami ingatlant.
A rendezvény nyilvános, a szervezők minden érdeklődőt várnak december 5-én, 17:30-kor a Medgyaszay Házban.
A nagykanizsai helyszínen is a kiírásnak megfelelően 10 órától 20 óráig tartott a kihívás.