(Fotó: Gergely Szilárd)
25 millió forint kormányzati támogatásból megújulhat az alsóvárosi templom plébániájának teteje – jelentette be Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, hozzátéve, ez újabb állomása az egyházi infrastruktúra felújításának.
„Tavaly nyáron, Homokkomáromban bejelentettük, hogy csak az én választókörzetemben, abban az időben közel 270 millió forintot nyertek egyházközségek arra, hogy templomot, közösségi teret, plébániát tudjanak felújítani” - mondta a térség országgyűlési képviselője.
Akkor ez egyes egyházközségek egyenként nagjyából 15 millió forintot használhattak fel. Most egy újabb örömhírt lehet bejelenteni, hiszen a Kormány folytatja az egyházközségek fejlesztéséhez nyújtott támogatást, és ennek keretében a Szent József Plébánia is nyert 25 millió forintot a plébánia tetejének rendbetételére.
Az 1880-ban épült, ma már több mint 140 éves épület tetejét sok évtizeddel ezelőtt újították fel, a palatetős héjazat azonban már évek óta beázik, ez pedig a falakban is kárt tesz – tudtuk meg Csorba Tamás plébánostól.
„Ha megkérdezzük a Nagykanizsán lakókat, hogy melyik a Dobré-ház, akkor nagyon kevesen tudják, mint ahogyan azt is, hogy hol van a Szent József plébániának a központi épülete, mivel a templomtól kicsit távolabb esik” - tette hozzá az atya.
A most támogatást nyert épületet 1880-ban építette egy Dobré nevű kereskedő és az épület 1950-től a plébánia közösségi életének központja. Itt laknak az atyák, itt vannak a szolgálati lakások, itt zajlik a közösségi élet. A plébánia nagyon hálás, hogy sikerül megmenteni az épületet és, hogy ehhez a Kormány is hozzájárul. Az elnyert összegből a tető fog megújulni.
Támogatást kapott még a palini kápolna is, melyet még az itt lakók építettek közadakozásból. Az elnyert 15 millió forintból külső- és tetőfelújítás tud megvalósulni.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.
Tejfel József elnök szerint egyesületük a Fodor Csaba vezette baloldali frakció politikai bosszújának áldozata.
Mutatjuk a városi gyereknap programjait.
A kistérségi társulás nem adja át Kanizsának a Bajza utcai székhelyet.
A polgármester szerint gyáva és etikátlan az ÉVE.
Ilyen szemetelést látva az az érzésünk támad, hogy a bolygó tisztán tartása érdekében tett kezdeményezések kudarcba fulladtak.
Fodor Csabáék újabb pénzeket osztogattak és a Kanizsa Arénát működtető céget is felszámolták.
Vízhiány léphet fel szerda éjszaka a keleti városrészben.
A rendezvényen a város szinte összes tánccsoportja képviseltette magát.
Videós beszámolónk az Utca Tánc Fesztiválról
Táncos felvonulás és koncert is szerepel a sokszínű kínálatban.
A Fa-Feri Kft. új, 1700 négyzetméteres csarnoka mintegy 9 ezer nagyméretű bútorlap tárolására alkalmas.
Csütörtök estétől több útszakaszt is lezárnak a belvárosban az Utca Tánc Fesztivál miatt.
A Nagykanizsai Tankerületi Központ és az Iskolapszichológusok Munkaközössége negyedik alkalommal szervezett neveléstudományi konferenciát.
Veszélyben az 588 millió forintos kormányzati támogatás.
Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton.