Szabó-Thomka Hanna örül, hogy Kanizsán lehet

Fotó: SzTH

A fiatal tanárnő szereti a munkáját és örül, hogy itthon lehet. Hannát a műsorban szerzett tapasztalatairól kérdeztük, valamint beszélt arról is, tanárként milyen felelőssége van megtanítani a gyerekeket a helyes internethasználat kultúrájára.

- Milyen fogadtatásban volt részed az iskolában?

- Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyi pozitív visszajelzést fogok kapni abban a közegben, ahol engem megkedveltek. A gyerekek nagyon jól fogadtak, és én is alig vártam, hogy visszamehessek dolgozni. Azt érzem, hogy minden ott folytatódik, ahol abbahagytam.

- Mi az, amit legjobban szeretsz Nagykanizsában, ami miatt a Dominikai Köztársaságból is hazahúzott a szíved?

- Meglepődtem magamon egy picit, hogy én mennyire szeretem Kanizsát, mennyire szeretem az itthoni életemet. Valójában, amit elterveztem magamnak, hogy mit fogok dolgozni, az nekem tényleg jó. Lehet, hogy ehhez az kellett, hogy én elmenjek Dominikára, a világ másik felére, de ott teljes mértékben rájöttem arra, hogy most jó úton vagyok, hogy szeretem a munkámat, szeretek itt élni ebben a városban és most egy ideig maradni szeretnék. Amit kifejezetten szeretek Nagykanizsában, hogy van lehetőség fejlődni. Azt érzem, ha valaki akar, akkor itt igenis lehet nagyokat lépni előre. Lehet, hogy ahhoz még fiatal vagyok, hogy átlássam ennek a rendszerét, viszont mégis azt érzem, hogy van rá lehetőség. Engem nagyon motivál, hogy nyitott arra a város, hogyha én kitalálok valami újdonságot, akkor tárt karokkal azt mondja, hogy rendben, csináld, legalábbis ezt az érzetet kelti nekem ez a város. Emellett szeretem a kanizsai tereket és placcokat, ahova ki lehet menni, a Csónakázó-tavat, a Főteret, és azt érzem, hogy nekem ez elég.

- Mind az első, mind az All Star évad fejlődést jelentett neked. Miben különbözött és volt-e, amiben hasonlított a fejlődés?

- Az első évad leginkább a teljesítményről szólt, hogy az a sportmúlt, amit felgyűjtöttem az elmúlt 20-22 évben, azt hogyan is kamatoztatom egy olyan műsorban, ahol mindenre szükség van: mindenféle ügyességre, mozgáskoordinációra, amit én sok éven keresztül tanultam, és szerettem volna benne fejlődni. A mostani évad viszont teljes mértékben a személyiségfejlődésről szólt, ebben nagyon nagy különbséget látok. Amiben viszont hasonlóság van, hogy mindkét évad olyan szinten befolyásolta az életemet, hogy egy nagyon nagy löketet kaptam mind a kettőtől.

- Mit emelnél ki a mostani évadban tanultakról, amit a jövőbeli terveidben is tudsz hasznosítani?

- Én a mostani műsorban leginkább azt tanultam önmagammal kapcsolatban, hogy hiába van viszonylag erős véleményem elég sok témáról, a véleményt átadni olyan stílusban kell, hogy az befogadható legyen a másik fél számára is. Most megtapasztaltam azt, hogy ha nem gondolok a másik oldalra, hanem csak a saját véleményemet próbálom átadni, akkor nem fog átjutni, hanem igenis foglalkozzak azzal, hogy a másik fél mit fog gondolni arról, ahogyan én fogalmazom a gondolataimat. Én szeretek emberekkel dolgozni és ehhez szükség van arra, hogy ismerjem a másik felet, úgyhogy valójában nekem egy önmagammal kapcsolatos építkezés volt ez a műsor.

- Ha valaki hírességgé válik egy műsor által, akkor az a külvilág számára az identitását is nagyban meghatározza. Ettől még nem csak az Exatlon jellemzi az életedet. Hogyan szeretnéd, hogy az emberek ismerjenek? Szerinted megvalósul-e, hogy mások is olyannak látnak kívülről, amilyennek te magadat?

- Az én életemben most a legnagyobb cél, hogy jó tanár legyek. Mivel szerepeltem egy TV műsorban, választhatnám azt, hogy a média világában törjek előre és sok pénzt keressek, én mégis jó tanár szeretnék lenni, és szeretném, ha az emberek is így gondolnának rám a későbbiekben. A fiataloknak azt üzenném, hogy a média és az internet adta lehetőségek nem egy annyira csillogó-villogó világ, mint ahogy ők kívülről látják. Belülről ugyanúgy meg kell dolgozni a sikerért és érhetnek kudarcok, lehetnek olyan pillanatok, amikor te sérülsz. Aki nem bírja azt, ha kívülről rugdossák, az kerülje el a médiát, mert ez egy nagyon gonosz világ tud lenni. Ezzel számolni kell, tudni kell kezelni, aki sérülékenyebb, ne válassza ezt az utat.

- Még akkor is, ha jól csinálod, mindig lesz, aki hibát talál. Hogy lehet ezt jól kezelni?

- Azt gondolom, hogy a magyar mentalitás mindig először hibát keres és utána próbálja meglátni a jót. Akkor mondjuk valakiről, hogy szimpatikus, ha nem találunk benne hibát. Azt az energiát, amit az emberek hibakeresésre szánnak, lehetne a saját életük fejlesztésére is szánni; akkor sokkal előrébb jutnának az emberek és boldogabbak lennének. Azt érzem, hogy a média és az internet világa ma Magyarországon sok helyen arról szól, hogy lehessen utálni valakit. Ezzel az sérül a legtöbbet, aki leírja a negatív kommenteket, és ezzel nem veszi észre, hogy nem kerül jobb helyzetbe; egyszerűen húzza magát lefelé a gyűlöletbe, vagy abba a negatív irányba, amit ezek a szavak okoznak az ő életében. Azt hiszem, hogy én ezt jól kezelem és nem érdekelnek ezek a fajta mocskolódások, de ettől függetlenül léteznek, és fel kell készülni rá.

- Tanárként milyen szereped van abban, hogy a gyerekek megtanulják a helyes internethasználat kultúráját?

- Azt érzem, hogy a saját tanítványaim helyén tudták kezelni, hogy miért bántottak engem. Igen, felelősségünk tanárként megtanítani, hogyan kommunikálunk, mit illik és mit nem illik. Osztályfőnökként szükséges beszélgetnünk diákjainkkal a világ dolgairól, például a pénzkezelésről, az illegális szerek használatáról, vagy az internet világáról. Fontos látnunk, hogy a gyerekek az internet világában élnek, ott tanulnak, onnan tájékozódnak. Ha ezt ignoráljuk, ők akkor is használni fogják, ezért nekünk is tudnunk kell jól használni, illetve a gyerekeknek is megtanítani.