Fotó: Pixabay
Még mindig nem dőlt el a tavalyi 588 milliós kompenzáció sorsa – csütörtökön ülésezett az önkormányzat.
A választási kampány hevében telt a csütörtöki soros közgyűlés, a tavalyi csaknem 600 millió forintos kormányzati kompenzáció sorsa pedig még mindig nem dőlt el – mondta a Rádió1-nek Balogh László polgármester.
„Sajnos többször kellett felszólítanom az ÉVE-frakció tagjait, hogy a közgyűlés méltóságát próbálják már végre megőrizni, vagy inkább felérni. A város költségvetését elfogadták, természetesen a benne lévő módosítások is inkább politikai bosszú, mint érdemi döntés eredményei lettek. Ugyanis a teljes polgármesteri keret lehúzása mellett a város alapvető és elvárt ünnepségeinek megrendezése is veszélybe került. Az ezeken a sorokon lévő források megcsonkítása révén kérdéses, hogy májusban egyáltalán tudunk-e gyereknapot tartani, az állami ünnepségek megrendezéséről nem is beszélve. Kíváncsian várom, hogy Horváth Jácint frakcióvezető-helyettes úr kiáll-e a városlakók elé, és felvállalja-e annak felelősségét, hogy az általuk meghozott döntés alapján nem tudjuk méltó módon megünnepelni, szórakoztatni például a városban élő gyerekeket. Ami még fájóbb, az a már lassan egy éve húzódó 588 millió forint sorsa. Az ÉVE-frakció most ismét úgy döntött, hogy összeállítanak egy újabb táblázatot, ahelyett, hogy végre elkezdenének dolgozni. Már most előre a kormányzatra mutogatnak, hárítva a felelősséget a saját hátráltató hozzáállásukról. Sajnos úgy gondolom, hogy nem tudok az országban olyan települést példaként megemlíteni, aki egy többszáz milliós kormányzati támogatás elköltését ilyen mértékű politikai bosszúra használna, csak azért, mert azt a jobboldali kormány adja.”
Rákász Gergely szeptember 27-én, vasárnap 18 órától ad koncertet
A jelölésre nem címként, hanem felelősségteljes szolgálatra szóló hívásként tekint.
Közösségi programokkal kezdték a tanévet a piaristák Nagykanizsán.
Félezer adag káposztás töltött paprika készül egy óriási serpenyőben.
Szeptember 14-27-ig lezárják az Erdész utca külterületi részét.
Lényegtelen témákkal és egy színtelen, szagtalan viccel próbálta bemutatni szónoki képességeit a tiszás képviselő.
A Csík Zenekar szeptember 12-én, szombaton 21 órakor lép színpadra az Erzsébet téren
Egész napos ünnepség lesz a Csónakázó-tónál.
Halála különösen fájdalmas veszteség a kiskanizsai hívek számára
A hattagú, élőzenekaros produkció az ABBA világát és a diszkókorszak hangulatát idézi meg Nagykanizsán.
100 éves orgonáját újítják fel a nagykanizsai Szent József-templomnak.
A belvárosi lezárások miatt számos helyi és helyközi autóbusz terelve közlekedik.
Nyílt pályázatot ígér a TISZA
„Nagykanizsa zsidó öröksége – ahol a közös út folytatódik”
A nagyszínpadon mindkét napon egymást követik majd a koncertek.
Ferincz Jenő szerint Lovkó Csaba csak olyanokkal beszélget, akik egyetértenek vele, miközben a kritikus vélemények nem kapnak teret.
A nagykanizsai közönség egy frissen elindított, a konzervatív nyilvánosságban új szerepet kereső médiaplatform főszerkesztőjétől hallhat közvetlenül annak céljairól és hátteréről.
Az este azoknak is szól, akik nem profi táncosok
Az eredeti tervhez képest mintegy háromhetes csúszásról van szó