(Illusztráció, a kép forrása: Pexels)
2007. december 18-án az ENSZ április 2-át jelölte ki az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint a Földön.
Az autizmus világnapja alkalmából április 2-án, szombaton az Alapítvány az Autista Gyermekekért a Pannon Egyetemen 14 órától szervez programot.
- Nagy örömünkre Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elvállalta a fővédnökséget, így őt is vendégül láthatjuk szombaton, s a köszöntőket követő kerekasztal-beszélgetésen ő is megosztja velünk gondolatait a sportról, mint a befogadás, illetve az elfogadás eszközéről - mondta Győrfy Anikó kuratóriumi elnök.
A szervezők gondoltak a gyerekekre is, 15 óra 45 perctől a Napsugár Együttes szórakoztatja őket, de lesz kézműves játszóház és sorverseny is. A rendezvényt a 17 órakor kezdődő, figyelemfelhívó kék szeretetszalag futással, sétával zárják.
A világnapi programhoz kapcsolódva Cseh Zsófia másodéves mentálhigiénés hallgató április 7-én, 9 és 12 óra között MamAuti Kávéházba hívja az autista gyermeket nevelőket.
- Olyan anyukákat várunk, akik szívesen beszélgetnének szakemberekkel, illetve más szülőkkel, akik érintettek ebben a témában. A programban World Café módszerrel dolgozunk, ezt a kávéházi környezetben történő beszélgetések jelentik. A kezdeti ismerkedés és ráhangolódás után minden asztalnál más kérdést tárgyalunk meg, így a résztvevők a délelőtt során az összes kérdéssel foglalkozhatnak - tette hozzá Zsófia.
A progam helyszíne a Bajza utca 2. szám alatti AOSZ Info-Pont iroda lesz. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött (az eseményen maximum 12 fő vehet részt). Regisztrálni a MamAuti Kávéház Facebook-eseményénél lehet.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.