(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Május harmadik keddjén, egészen pontosan 17-én megmozdul az ország, hiszen 50 ponton, Nagykanizsától Nyíregyházáig, Soprontól Szolnokig ismét reggelivel várják a biciklivel munkába igyekvőket.
A Magyar Kerékpárosklub és a helyi szervezetek, partnerek összefogásával létrejövő program keretében számos helyszínen a reggeli mellett nemegyszer uzsonnával is várják majd a bringásokat. Ezért aki teheti, május 17-én (kedd) mindenképp bringázzon egy jót akár családja, akár ismerősei, akár kollégái társaságában.
Az országos kezdeményezéshez Nagykanizsa önkormányzata is csatlakozott; a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködve, az Aktív Magyarország támogatásával kedden 7 órától az Erzsébet téren reggelivel vendégelik meg a biciklivel munkába igyekvőket.
(Forrás: funzine.hu)
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.