(Fotó: Gergely Szilárd)
Családi napot tartott Ligetvárosban a Demokratikus Roma Vezetők Egyesülete a hétvégén. A résztvevőket zenés és sport-, valamint gyermekprogramok, továbbá főzőverseny és ugrálóvár is várta – mondta Tejfel József elnök.
- A főzőversenyen 6 csapat indult, a nap folyamán készült egyebek mellett lecsós pacal és marhapörkölt is. Nagyon jól sikerült, két első helyezettünk is lett, a cigánykenyér pedig különdíjat kapott. Nem határoztuk meg, hogy mit kell főzni, a lényeg a csapatépítésen volt - tette hozzá a DRVE elnöke.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő köszönetet mondott a DRVE vezetőségének a folyamatos közösségépítő és támogató munkáért.
- Újabb közösségi élményt varázsoltak ide, a már megszokott módon, hiszen az elmúlt 1 évben számtalan hasonló rendezvényt szervezett a DRVE - mutatott rá az országgyűlési képviselő.
Cseresnyés Péter hangsúlyozta, a DRVE jelenlegi vezetősége méltó módon folytatja a Nagy József által elkezdett, a hátrányos helyzetűeket támogató és felkaroló, közösségépítő tevékenységet.
Élete példamutató volt: szerénysége, elhivatottsága és a zene iránti szenvedélye maradandó nyomot hagyott tanítványaiban, kollégáiban és a zalai közösségekben.
Kékfényterápiás berendezést vásároltak a jótékonysági vadászat bevételéből.
A part nagy részén csak a versenyzők pecázhatnak.
A nyár közeledtével új kedvenc született: a rózsaszínű angyalhaj fagylalt nem csupán különleges íze, hanem látványos megjelenése miatt is az év egyik slágertermékévé válhat.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.