Kanizsa - 2022. augusztus 18., Csütörtök
#Nagykanizsa #Virágos Magyarországért #környezetszépítő mozgalom #zsűri

A Virágos Magyarországért zsűrije járt Kanizsán

A Virágos Magyarországért zsűrije járt Kanizsán

(A kép forrása: Facebook/Balogh László)

A Virágos Magyarországért környezetszépítő mozgalom zsűrije is segíti Kanizsa felkészülését a jövő évi európai versenyre.

Jövőre Nagykanizsa képviselheti Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyen, miután tavaly Kanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb település Magyarországon. A Virágos Magyarországért környezetszépítő mozgalom zsűrije kedden azért érkezett Nagykanizsára, hogy segítse a jövő évi kontinentális megmérettetésre való felkészülést. A tapasztalatokról a szakmai zsűri elnöke, Szabó József okleveles kertészmérnök beszélt a Rádió 1-nek.

- Azt gondolom, hogy Nagykanizsa már korábban is bizonyított. Azt tapasztaltuk most is, hogy a korábban megkezdett magas színvonalú szakmai munka nem szakadt félbe, s az aszály sújtotta körülmények között is jó minőségben tudják tartani a város zöldterületeit. Pár apró észrevételünk volt, de összességében azt kell, hogy mondjam: Nagykanizsa méltó arra, hogy képviselje Magyarországot a nemzetközi versenyben - mondta a zsűri elnöke.

Szabó József hozzátette: a nemzetközi zsűri a hazainál komplexebb szempontrendszer szerint értékel majd, nemcsak a virágágyásokat, hanem például a fák, zöldfelületeket, burkolatokat állapotát is pontozzák. Fontos szempont a fenntarthatóság is, azaz, hogy minél kevesebb pénzből, minél kevesebb munkaidő-igényű kiültetések legyenek; a növények minél kevesebb vizet igényeljenek, s a biodiverzitás, biológiai sokféleség is egyre hangsúlyosabb. 

Még érdekes lehet ...


2023. június 06., Kedd

Bölcsődei vigadalom

A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.


Dr. Boros Imre volt a NagyON Kanizsa Egyesület vendége

A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.


2023. június 05., Hétfő

Trianon sebeit az összetartozás érzése gyógyítja

Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.


Közösségformáló családi napot tartottak Miklósfán

A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.


2023. június 03., Szombat

Családi nap Miklósfán

Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.


Nagykanizsán is megemlékeznek a trianoni békediktátumról

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.


2023. június 02., Péntek

Idén is megszervezik az ifjú állatvédők táborát

A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.


Pályázati forrásból és önerőből fejlesztett a kanizsai üzem

A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.


2023. június 01., Csütörtök

Vannak eredmények, de tovább kell dolgozni

Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.


Gőzerővel zajlik a Teleki utca és a Platán sor víziközmű rekonstrukciója

A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.


2023. május 31., Szerda

A legjobb óvónőnek választották

Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.


Pénteken folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.


2023. május 30., Kedd

Családi napot szerveznek szombaton Miklósfán

Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.


2023. május 29., Hétfő

A történelem most nekünk ad feladatot

Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.


Emlékszel még, milyen volt gyereknek lenni?

Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.


2023. május 27., Szombat

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.


2023. május 26., Péntek

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.

+